Gazdaság

Újabb gyorsforgalmi út épül

Hamarosan a leghűségesebb városba is kényelmesebben autózhatunk Budapestről

Nyugat-Magyarország határ menti városáig, Sopronig is megépül a gyorsforgalmi út, ami nemcsak gazdasági szempontból lesz előnyös, hiszen tehermentesíteni lehet a forgalmas 85-ös főutat.

A Csornát elkerülő 2x2 sávos gyorsforgalmi út elkészültével jövő év elején megkezdődhet az M85-ös autóút további, még hiányzó szakaszainak építése egészen Sopronig, illetve Fertőrákosig. Az összességében 58 kilométer hosszú, négy szakaszban épülő gyorsforgalmi útra teljes egészében hazai forrás jut. Ez lesz az egyik legnagyobb közúti beruházás a Dunántúlon, amelyik nem az Európai Unió támogatása révén valósul meg. Mint ismert, a közúthálózat bővítése 2022-ig összesen mintegy 2500 milliárd forintos ráfordítás révén kap új lendületet, és ennek az összegnek több mint a felét hazai költségvetési forrás fedezi. Ebből az összegből viszont mintegy kilencszáz kilométernyi négysávos útszakasz – autópálya, autóút, gyorsút, emelt sebességű főút – építése, részben előkészítése történik meg.

Az M85-ös még hiányzó szakaszainak megépítésére decemberben kötött szerződést kivitelező cégekkel a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. E szerint az 57,9 kilométer hosszú szakasz 170,79 milliárd forintért épül. Ezen belül a Csorna és Fertőd-Endrédmajor közötti húsz kilométeres pálya nettó 51,9 milliárd forintba, a Nagylózsig tartó 15,6 kilométer pedig 48,1 milliárd forintba kerül. A Nagylózs és Sopron-kelet közötti 15,4 kilométer megépítését 53,09 milliárd forintért vállalta el a győztes kivitelező, a Sopron-kelet és a fertőrákosi csomópont közötti 6,4 kilométernyi autóút 17,7 milliárd forintért épül.

Az autóút előkészítése még a 2000-es évek elején kezdődött, a korábbi tanulmányterveket és nyomvonalakat időközben a NATURA 2000 területek miatt módosítani kellett. Bár a környezetvédelmi engedélyek időközben – a Pereszteg–országhatár közötti szakaszhoz például 2015 októberében – elkészültek, leginkább pénzhiány akadályozta a beruházást. Az út megépítése nemcsak gazdaságilag jelent előnyt a térségnek, hanem azért is, mert a 85-ös számú út a 86-os mellett a nyugat-dunántúli régió legforgalmasabb útvonala.