Gazdaság
Újabb gyorsforgalmi autóút készül el
A jövő hónap elején átadhatják az M85-ös csornai elkerülőjét, innen Szombathely és Sopron felé épül tovább a korszerű szakasz
Az eredeti szeptember végi határidő előtt, már a hónap elején át lehet adni az M85–M86-os autóút csornai elkerülő szakaszát. Ezzel Győr és Csorna közötti 38 kilométeren új nyomvonalú, kétszer kétsávos gyorsforgalmi utat vehetnek igénybe az autósok – értesült lapunk. Győr és Enese között már júniusban elkészült az új út, amely csatlakozik a 2011-ben átadott enesei elkerülőhöz. Innen Kónyig már szintén gyorsforgalmi úton lehet közlekedni, ennek a szakasznak az átadására azért volt szükség, mert így lehet az enesei elkerülő forgalmát biztonságosan elvezetni a 85-ös számú főútra. A még készülő szakaszon már csak a befejező munkák vannak hátra a szeptemberi átadásig. A csornai elkerülő út két ütemben épül, először egy 12,5 kilométeresen szakasz készül el a város keleti oldalán, majd a második ütemben a délin is. Utóbbi csatlakozik majd az M86-os, Szombathely felé vezető úthoz, s külön szinten keresztezi a Csornától Pápa irányába vezető vasútvonalat.
Az M85-ös és az M86-os további fejlesztéseivel 2016 őszére Győrtől – illetve az M1-es autópályától – Szombathelyig, 2018 tavaszára Sopronon át az országhatárig épül ki a gyorsforgalmi összeköttetés. A Szombathelyig épülő M86-os – mint ahogy az eddig elkészült M85-ös szakaszai – az Új Széchenyi-terv keretében valósul meg, 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból. Szombathely felé jelenleg is épül az új autóút, a Csornától Sopronig tartó szakasznak pedig már megkezdődött az előkészítése. Utóbbi azért került be a programba, mivel ebben az uniós ciklusban a megyei jogú városok bekapcsolása a gyorsforgalmiút-hálózatba, illetve a határok elérése a kiemelt kormányzati célok között szerepel. Ez a szakasz hazai költségvetési pénzből épül meg. A beruházás, az előzetes kalkulációk szerint, százmilliárd forintba kerül. Az első, mintegy hat kilométeres szakasz, a Csornát nyugatról elkerülő, kétszer kétsávos út 2017-ben lesz kész a tervek szerint. A 38 kilométeres Csorna–Vitnyéd–Pereszteg szakaszon az eredeti tervek szerint legkorábban csak 2020–2022-ben kezdődött volna az építkezés. A csornai elkerülő mellett a Pereszteg és Sopron-országhatár közötti 27 kilométer hosszú út építése kezdődhet meg a leghamarabb. Itt már elkészült a megvalósíthatósági és a környezetvédelmi tanulmány, valamint a Natura 2000-becslés. Folyamatban van a környezetvédelmi engedélyezési eljárás is.