Gazdaság
Újabb alapítványi ingatlanok
Hazai magánbefektetőktől vásárolt a Pallas
A Pallas Athéné Alapítványok vagyonát kezelő Optima Befektetési Zrt. megvásárolta a Váci út 160–168. szám alatt található, három telekből álló területet 55,2 millió euróért (17,1 milliárd forintért) – mondta tegnap Fekete Zoltán, az Optima Zrt. vezérigazgatója. Közölte: az alapítványok tulajdonába olyan ingatlanok kerülnek, amelyek az elhelyezkedésük miatt hosszú távon kiváló befektetési lehetőséget nyújtanak. A mintegy hét és fél hektáros telken több mint kétszázezer négyzetméteren iroda, kereskedelmi terület, valamint lakások építhetők. Kiemelte: a fejlesztési projektnek köszönhetően Budapest is vonzó pénzügyi központtá válhat. Az Optima azt szeretné elérni, hogy több olyan pénzügyi profilú cég helyezze ide át a székhelyét, amely a Brexit hatására új európai központot keres. Az elképzelések szerint az új negyedben 150 ezer négyzetméter iroda mellett üzletek, szolgáltatói bázisok, lakások, új, revitalizált közterek és parkok is helyet kapnak majd – tette hozzá a távirati iroda beszámolója szerint.
Az Optima Befektetési Zrt. a három telekből álló ingatlant hazai magánbefektetők kezében lévő két cégtől, a Redimmocorp. Zrt.-től és a Soinginvest Zrt.-től vásárolta meg a múlt héten, a vételárat is kifizette már. A vezérigazgató elmondta: még nem lehet megmondani, hogy lesz-e közbeszerzési eljárás az ingatlanfejlesztés során, mivel még folyik a tervezés. Kiemelte: minden lépést egyeztetnek a közbeszerzési hatósággal.
Fekete Zoltán rámutatott: az újabb ingatlanvásárlás része annak a folyamatnak, amelynek során az Optima az alapítványok vagyonának egyre nagyobb részét helyezi át állampapírokból ingatlanokba az Európai Központi Bank észrevételeivel összhangban. Ennek alapján az alapítványok állampapír-állománya az eredeti több mint kétszázmilliárdról 155,27 milliárd forintra csökkent, ezzel szemben az ingatlanoké 6,8 milliárdról 70,78 milliárdra nőtt. Emellett az alapítványok most 20,7 milliárdot tartanak bankbetétben, és 21 milliárd forintot őriznek vállalati kötvényekben.