Gazdaság
Új pályán a magyar vasút
Fónagy János: A családok közlekedési rezsije nem növekedett
Eközben a családok közlekedési rezsije nem növekedett, a közösségi közlekedés alaptarifái 2010 óta lényegében nem változtak – jelentette ki tegnap Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a 67. Vasutasnapon. A központi tisztavató ünnepségen, a Magyar Vasúttörténeti parkban 163 vasutas tett fogadalmat, miután sikeres vizsgát teljesítettek a Baross Gábor Oktatási Központban. A tisztek közül 45-en kitűnő eredménnyel végezték el a felsőfokú tanfolyamot. Az államtitkár közölte, hogy a kormány 2020-ig 1500 milliárd forinttal támogatja a vasúti közlekedés fejlesztését: összességében kilencszáz kilométer vasúti pálya korszerűsödik, és 45 ezer férőhelyet biztosító új járművek állnak forgalomba. Két év múlva szintet lép a magyar vasút, hiszen akkor érkeznek az első emeletes motorvonatok – közölte.
Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója azt emelte ki, hogy a beruházások révén a vasúttársaság új fejlődési pályára állt. Hozzátette: az oktatási központ szakmai tevékenységével a munkaerő-utánpótlást teszi lehetővé.