Gazdaság
Új nyomvonalon épülő elkerülő utak
Csökken a forgalom, de az építkezést erősen nehezítik a domborzati viszonyok
Várpalotán jelenleg naponta húszezer gépjármű halad át, a 8-as főút a jelentős forgalma szennyezi a környezetet, zavarja az ott élőket, és nagyon sok a baleset. A város lakóinak helyzetét jelentősen megkönnyíti a jelenleg készülő elkerülő út, amelyet a tervek szerint 2017 év végén ad át a Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő (NIF) Zrt. A kétszer két sávos, fizikai elválasztó sávval kialakítandó, hat kilométeres út új nyomvonalon épül, s ez Veszprém megye egyik legjelentősebb beruházása: az útépítés 21,84 milliárd forintba kerül. A nyomvonalon jelenleg ötvenszázalékos a földműépítés készültsége, a beruházást a domborzat is hátráltatja. A kivitelező konzorcium, illetve alvállalkozói háromszázezer köbméter, útépítésre alkalmatlan agyagos talajt cserélnek ki, és egy speciális cellamatracos töltésalapozást kell elvégezni. A Székesfehérvár-Boba közötti vasútvonalat kétszer keresztezi az új út, így két új vasúti hidat, ehhez kapcsolódóan három nagyobb közúti felüljárót kell építeni, amelyek nyolcvan-száznegyven méter hosszúak lesznek. Az elkerülő út építése miatt a vasút nyomvonalát is módosítani kell.
Az autósok már használhatják Körmend térségében a Nádasd-Hegyhátsál-Katafa közös elkerülő utat, amelynek 7,7 kilométer hosszú szakasza határidőre készült el. A 86-osból kiágazó új, 5,5 kilométeres út keleti irányból kerüli el Nádasd települést, a különleges földrajzi elhelyezkedés miatt a 76-os főút 2,2 kilométer hosszú új nyomvonalával egyben Hegyhátsál és Katafa közös elkerülésére is lehetőség nyílik.
A beruházás részeként a kivitelezők öt szintbeni csomópontot, továbbá hat darab hidat, valamint 5456 négyzetméter zajvédő falat építettek mindkét oldalon a nádasd-hegyaljai részen. A 6,74 milliárd forintos beruházás – a költségek nyolcvanöt százalékát az Európai Unió fizeti – révén a 76-os és 86-os utak napi átlagos, 8849 járművet számláló forgalma már nem vagy kevésbé terheli Nádasdot, Hegyhátsálat és Katafát. A településeken átmenő 3539 nehézgépjármű alkotta forgalom pedig megszűnt. Az út megépítésével emelkedett az utazási biztonság, gyorsabbá vált a közlekedés, és az új létesítmény szolgálja Vas megye és a térség gazdasági fejlődését is.