Gazdaság
Új közúti átjárók a Csepeli HÉV nyomvonalán
Az államtitkár szerint ugyanis az tarthatatlan, hogy a csepeliek a forgalmas időszakokban tíz perceket várakozzanak a vasúti átjáróknál. Ezért ahol lehet, külön szintű átjárókat alakítanának ki. Elmondta azt is, hogy a HÉV-hez tartozó, hetven-nyolcvan milliárd forint értékű vagyontárgy átkerül a MÁV Zrt.-hez, így az eddigiekkel ellentétben lehetőség lesz arra is, hogy európai uniós támogatásból megújuljon az infrastruktúra, illetve a járműpark.
Az államtitkár megemlítette, hogy a kormány és a szakminisztérium dolgozik az egységes jegy- és tarifarendszer kialakításán. Ezzel azt akarják elkerülni, hogy például a Budapesten dolgozó esztergomi lakosnak három különböző bérletet kelljen vennie a közösségi járatok igénybevételekor. Fónagy János elmondta, hogy a kormány célja a szabálytalanul működő Uber-sofőrök kiszorítása a piacról. A taxizás esetében cél, hogy a pénztárgépekhez hasonlóan közvetlen összeköttetésben legyenek a személyszállító vállalkozások az adóhatósággal, a tervek szerint a működési engedélyeket is így lehetne beszerezni.