Gazdaság

Új kormányablakok a pályaudvarokon

A létesítmények kialakításánál a legfontosabb szempont a jó megközelíthetőség és a forgalmas helyszín volt

A fővárosban két pályaudvaron is lehetőség adódik az ügyfelek számára, hogy utazásukhoz igazítva intézzék közigazgatási ügyeiket. A vidéki városok pályaudvarain is újabb kormányablakok nyílhatnak az idén.

Folyamatosan bővül 2013 óta az integrált kormányzati ügyfélszolgálatokon intézhető lakossági ügyek száma. Így mára a 29 városban működő 270 kormányablakban szinte valamennyi, állammal kapcsolatos ügyüket egy helyszínen intézhetik a polgárok – közölte tegnap a Nyugati pályaudvar új kormányablakának megnyitásán Kovács Zoltán, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára. Mint közölte, a Keleti pályaudvaron március 31-ig készül el az új kormányablak, s ezzel a fővárosban összességében harminc ilyen létesítmény működhet. A beruházásoknak köszönhetően a pályaudvarokon olyan közösségi terek jönnek létre, ahol az emberek a számukra fontos szolgáltatásokat utazásaik idején is könnyedén elérhetik, ezáltal sok időt spórolhatnak meg. Amióta a MÁV néhány pályaudvarán is elérhetők a kormányablakok, az ügyfelek egy része a vonat indulásához igazítva foglal időpontot.

Mint azt Pál László, a MÁV Zrt. stratégiai vezérigazgató-helyettese tegnap közölte, a Nyugatiban 354, a Keletiben 344 millió forintért épül a kormányablak. Ezekkel együtt hét állomáson adódik lehetőség az ügyintézésre, hat városban pedig már épülnek a kormányablakok – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes. A Nyugatiban 486 négyzetméteren 12 ügyfélpult és két fotófülke, a hamarosan megnyíló Keletiben, 440 négyzetméteren tíz ügyfélpult és szintén két fotófülke várja az utasokat, s mindkét kormányablak akadálymentes. A MÁV összességében kétmilliárd forintot költ az új kormányablakok kialakítására, ehhez európai uniós támogatást vesz igénybe. György István, a főváros kormánymegbízottja tegnap arról beszélt, hogy a közigazgatási beruházások közül a kormányablakoké az egyik legsikeresebb projekt. Kialakításuknál a legfontosabb cél az, hogy könnyen megközelíthetőek legyenek, és lehetőleg forgalmas helyen épüljenek. Mint közölte, Budapesten tavaly 2,5 millió ügyfél vette igénybe a kormányablakokat.


Átépítés miatt változó menetrend

Jelentős menetrendváltozásra, valamint pótbuszos átszállásokra kell számítaniuk a Budapest–Pusztaszabolcs–Pécs, valamint a csatlakozó vonalakon utazóknak, mivel február 26. és június 15. között pályaépítés miatt a MÁV lezárja a Kelenföld és Érd-felső közötti vonalat. Jelentős változás, hogy a pécsi InterCityk (IC) helyett Kelenföld és Százhalombatta között vonatpótló autóbuszok, Százhalombatta és Pécs között vonatok közlekednek ebben az időszakban. Kivéve a Tubes/Somogy IC-t, valamint vasárnaponként a Budapestre tartó Misina/Kapos IC-t, amelyekkel – Tárnokon és Érd-alsón keresztül – átszállás nélkül lehet utazni. A Budapest és Baja között közlekedő Gemenc expresszvonat utasait a teljes útvonalon vonatpótló autóbusz szállítja. Változik a menetrend a Budapest–Székesfehérvár vonalon is.