Gazdaság
Új fejezet nyílik a pénzügyekben
Társadalmilag megkerülhetetlen probléma volt a devizahitelesek helyzete

„A magyar kormány 2010-ben az előző kormány által itt hagyott pénzügyi válság megoldására fejlesztette és vette ki a bankadót. Akkor is világosan definiálta, hogy a válság megoldása, a gazdaság és az államháztartás pénzügyi helyzetének stabilizálása után mérsékelni fogja azt” – közölte arra a kérdésére válaszolva, hogy miért pont most jött létre a megállapodás az EBRD-vel. Hozzátette, hogy emellett a válság európai és hazai tapasztalatai is „abba az irányba tolták a kormányt”, hogy a magyarországi bankrendszerben a hazai tulajdonrészt ötven százalékra vagy magasabbra emelje.
Giró-Szász András hozzátette, hogy ezenkívül gazdaságilag nagyon jelentős és társadalmilag megkerülhetetlen problémát jelentett a devizahitelesek helyzete, gondjaik kezelése, kimentésük abból „a rossz rendszerből”. Ennek a problémának a megoldása párhuzamosan felvetette a fair bankrendszer alapjainak létrehozását is. „Ezeken a területeken a kormány az elmúlt több mint négy évben a problémákat megoldotta, ezért ez a pénzügy-politikai szakasz lezárult. Ez a helyzet adta meg a lehetőséget, hogy egy új, már az így megteremtett pénzügyi és társadalmi stabilitásra épülő újabb fejezetet nyisson a kormányzat, amelynek fontos és szimbolikus lépése is az EBRD-vel való megállapodás” – hangsúlyozta.