Gazdaság

Új befektetőket hoz az M34-es sztráda a záhonyi térségbe

Fontos szerepük van a logisztikai beruházásoknak

A kormány kiemelten kezeli Záhonynak, mint a „Kelet kapujának” és térségének fejlesztését – jelentette ki a nemzeti fejlesztési miniszter a Transit-Speed Kft. 2,2 milliárd forint összértékű logisztikai beruházásának átadásán tegnap a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon.

sesztak
Seszták Miklós (Fotó: Csudai Sándor)

Seszták Miklós hangsúlyozta: a magyar gazdaság, ipar, kereskedelem és idegenforgalom szempontjából kulcsfontosságú, hogy ennek a kapunak nagy legyen a logisztikai áteresztőképessége, és az ott működő cégek szolgáltatásai vonzóvá tegyék a térséget. Szavai szerint a most átadott beruházás jól példázza, hogy a záhonyi kapu egyre jobban képes betölteni a feladatát. A térség komplex gazdaságfejlesztési programjához hasonlóan számos közúti és vasúti fejlesztést valósított vagy valósít meg a kormány ebben a régióban, amelynek legfontosabb eleme az M34-es autópálya Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszának megépítése lesz. Mint azt a miniszter a távirati iroda tájékoztatása szerint elmondta, ez a beruházás nagymértékben hozzájárul a környék településeinek versenyképességéhez, hiszen a gyorsforgalmi út esélyt ad a vállalkozásoknak, új befektetőket hoz a régióba, és növeli a térség idegenforgalmi vonzerejét – hangsúlyozta a nemzeti fejlesztési miniszter.

Szabó Ferenc, a cég ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a fejlesztéshez 1,1 milliárd forint értékű európai uniós támogatást használt fel a társaság. A telephelyen saját széles és normál nyomtávú iparvágány-hálózatot épített ki és működtet a cég, a most zárult beruházás révén felépített modern raktárcsarnokkal pedig 17 500 négyzetméterrel bővítette raktárkapacitását.