Gazdaság
Új autóút Sármelléken át Zalaegerszegig
Az R76-osról gyorsabban elérhető lesz a megyeszékhely is
Egyszerre három helyszínen kezdődhet meg idén tavasszal az M7-es autópályát és Zalaegerszeget összekötő R76-os autóút építése – tájékoztatta lapunkat a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A kormány még tavaly januárban döntött arról, hogy részben új nyomvonalon 32 kilométer hosszú, 2x2 sávos autóút épülhet az M7-es és Zalaegerszeg között. Az R76-os első szakasza az autópálya és Balatonszentgyörgy külterülete között létesül 5,6 kilométer hosszúságban, míg a másik három kilométeres út innen Fenékpusztáig épül. E kettő szakasznak az építési költsége 38,8 milliárd forint, a nyertes kivitelező pedig a Strabag Építő Kft. lett. Mint azt a NIF közölte, a kivitelezési szerződések hatályba léptek, előkészítési munkák 2018 tavaszán kezdődnek, maga az építkezés pedig az év második felében kezdődik. A két szakasz – amelyek Battyánpusztát és Balatonszentgyörgyöt kerülik el – tervezett befejezési időpontja 2020 második, illetve 2021 negyedik negyedéve.
Ezzel párhuzamosan lezárult a kivitelező kiválasztására irányuló közbeszerzés a zalaegerszegi bevezető szakasz kiépítésére, a másfél kilométer hosszú út építését márciusban kezdheti a pályázaton győztes Colas Út Zrt., a tervezett befejezés 2020 I. negyedév. Az új R76-os autóúton óránként 110 kilométeres sebességgel lehet haladni az átadást követően, ezzel jelentősen csökken az eljutási idő a megyén belül is, vagy például Zalaegerszeg és a főváros között. A zalaegerszegi önkormányzat kérésére az R76-os nem a 76-os út nyomvonalát követi, hanem Sármellék felé épül meg, így könnyebben megközelíthető a Hévíz Balaton Airport. Mint azt a Magyar Építők közölte, a leendő zalaegerszegi tesztpályához kapcsolódva az R76-os egy része okosútként épül meg. Az útszakaszon elhelyezendő berendezések adatokat gyűjtenek a környezetről, a forgalomról.
Az R76-os illetve az M85-ös megépítésével valamennyi nyugat-magyarországi nagyváros bekepcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba. Az M85-ös Sopronig, az R76-os pedig Zalaegerszegig épül meg.