Gazdaság
Túra és felüdülés a Vértesben
A Közép-Dunántúl természeti látványosságai mellett a finom ételek és italok sem maradhatnak el

A vadregényes Vértes gyalogos- és kerékpáros útjain felejthetetlen élményekkel gazdagodhatunk, de nemcsak a természetben érdemes felüdülni, fel lehet keresni a régió bájos településeit is, ahol híres kastélyok termeit járva hangulatos időutazásban lehet részünk. A Vértes kitűnő hely túrázásra, barangolásra, kikapcsolódásra és a természet megismerésére. Talajviszonyoktól és domborzattól függően sziklagyepek, karsztbokorerdők, száraz tölgyesek, gyertyános-kocsánytalan tölgyesek, bükkösök, cseresek és kultúrerdők váltják egymást. Az őszi Vértesből átfogó élményt lehet meríteni egy 4620 méter hosszú túraútvonalon, amely nem más, mint a vértesi Panoráma Tanösvény. Mindez a csákberényi Gróf Merán Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumhoz tartozik, pontosabban annak hátsó udvarából indul, és két éve látogatható. A Vértesi Erdő Zrt. célja a múzeum létrehozatalával az volt, hogy az ide érkezők megismerjék a környék vadgazdálkodási és erdészeti történetét.
A Kéktúrán kanyarogvaA környék pazar látványossága a csókakői vár
A tájegység egyik kiemelt települése Mór, amelyet tavaly év vége óta kerékpárút köt össze Csókakővel, így a Vértes különleges panorámájában gyönyörködve lehet tekerni. Az új útvonal lerövidíti a két település közötti távolságot is. Móron járva semmi esetre sem érdemes kihagyni a település egyik legszebb épületét, a Lamberg-kastélyt, amely a felújítás után újra várja az érdeklődőket. A kastély Fellner Jakab tervei alapján épült 1762 és 1766 között, gróf Lamberg Ferenc Antal családjának nyári rezidenciájaként. A település másik nagy jelentőséggel bíró épülete a Luzsénszky-kastély, amely a város főterét díszíti. A kastélyt a Luzsénszky család építtette az 1790-es években. Figyelmet érdemel továbbá a városközpontban elhelyezkedő úgynevezett Magyar Templom is, amely egy középkori plébániatemplom nyugati tornyának felhasználásával épült. Mór szülötte Wekerle Sándor, országunk első polgári származású kormányfője. Szülőháza közelében épült meg az emlékműve.
Csókakő több szempontból is meghatározó élményt nyújthat. Egyrészt itt kanyarog az Országos Kéktúra egyik legszebb szakasza, másrészt felkereshető a híres csókakői vár is. A Vértes hegység szélén, 479 méter tengerszint feletti magasságban épült várból pazar a kilátás. Hasonló panoráma tárul a látogatók elé a Tatabányától délre épült Körtvélyesi-kilátóból is. A Kis-Kopasz-hegyen a Vértesi Erdő Zrt. munkatársai a tizenhat méter magas torony helyét úgy választották meg, hogy fentről arra a síkra lehessen letekinteni, ahol a legenda szerint 907-ben a bánhidai csata zajlott Árpád vezér és Szvatopluk morva fejedelem hadai között. Látni lehet innen a Vértes legmagasabb pontját, a Nagy-Csákányt is, valamint a Gerecse teljes vonulatát, a Tatai-medencét, sőt, tiszta időben akár a Dunáig is terjedhet a panoráma.
Különleges flóra és fauna
Csákberény a Vértesi Natúrpark délnyugati részén, Budapesttől 65 kilométerre fekvő ősi magyar település. A falu ideális környezetben bújik meg, hiszen három oldalról védett erdő, délről pedig legelő határolja. Az egyedülálló domborzati viszonyok miatt Csákberény különleges flórával és faunával büszkélkedhet. A településtől északra elterülő Vértes árnyékos szurdokvölgyeiben alpesi növényzettel lehet találkozni, míg a Vértes déli, mediterrán klímájú lejtőin a Móri borvidék legkiválóbb szőlőtermő területei nyújtózkodnak. A Kőkapu-völgyet híres bükköse és csodás sziklahasadékai miatt érdemes felkeresni. A településtől délre eső területeken szerencsés esetben akár parlagi sasokat és kerecsensólymokat is meg lehet figyelni. A Mórtól Csákvárig elérő Ezerjó Borút az Orondi-szőlőhegyen és az Öreg-hegyen halad át, ahol az út menti présházakban kitűnő borok kóstolhatók. Csákberény határában található Orondpuszta, a Vértes lábánál lévő majorság. A tanyán elsősorban magyar tarka tehenek tartásával és tejtermékek feldolgozásával foglalkoznak az ottaniak, a fő specialitás a gomolya sajt. A tehenek és borjaik mellett kecskék és lovak, köztük pónik is várják a gyermekeket egy kis dögönyözésre.
A térség egyik leghíresebb kastélya Fehérvárcsurgón található, Székesfehérvártól mintegy húsz kilométerre. A hatezer négyzetméteres Károlyi-kastélynak egy ötvenhektáros ősfás park ad otthont. A családnak 1944-ben kellett elhagynia a kastélyt, ezt követően csak 1980-ban kezdődtek meg az állagmegóvási munkák, 2007-ig megújult a két pavilon és a két szárny, majd 2011-re a főépület is. A kastélyban a család leszármazottai laknak, de a létesítményben szálloda is működik. A Fejtő Ferenc Könyvtár mintegy hatezer kötetet tartalmaz magyar, francia, angol, olasz és német nyelven. A könyvtárhoz kapcsolódik még egy feldolgozás alatt álló Sajtódosszié-gyűjtemény, amely minden, Fejtő Ferenc által vizsgált témát érint, jól kiegészítve a könyvgyűjteményt. Az újságkivágások egészen 1945-ig, sőt néha a háború előttre tekintenek vissza. Ezek a kivágások a jelentősebb nyugati, illetve magyar napilapokból származnak, s az eseményeket különböző megvilágításba helyezik.
Ínyencek és gasztronómiaOrondpusztai csomagajánló
Aki gasztronómiai élményre vágyik, az bizonyosan nem csalódik a térségben. A közép-dunántúli gasztrotúra tíz jelentős állomásból áll, ahol szinte minden ínyenc megtalálja a kedvérevalót. A régiós gasztronómiai tanösvény első állomása Etyek, Budapest szőlőskertje, ahol kiváló borok és vendégházak találhatók, a vendéglátók pedig helyi ételkülönlegességeket vonultatnak fel. A Velencei-tónál járva az Agárdi Pálinkafőzdét érdemes felkeresni, az itt készülő gyümölcspálinkák kizárólag a magyar gyümölcsre jellemző egyedi ízvilág jegyeit hordozzák. Székesfehérvár éttermeivel, sörözőivel és cukrászdáival várja az ide látogatókat, amelyek segítenek kiszakadni a hétköznapok feszített ritmusából. Mórra az itt lakók közvetlensége és a vendéglátók szeretete csábítja a turistákat, és érdemes megkóstolni a nevezetes kvircedlit és a forró, foszlós pogácsát. Zircen is különleges gasztronómiai élményben lehet részük a látogatóknak, és a ciszterci sörfőzés 1735-ös hagyománya kel életre az apátság pincéjében főzött sörökben. Veszprém is éttermeivel kényeztet, Somlón pedig mi mást is lehetne megkóstolni, mint a híres bort. Itt a kóstolás mellett vezetett pincetúrák, birtoklátogatások is színesítik a programot, és bormúzeumba is betérhetnek a látogatók. Innen nem messze, Sümegen is jó borokat és kitűnő házi specialitású ételeket talál a látogató. A szintén könnyen megközelíthető Tata sem maradhat ki a gasztronómiai túra megállói közül, az Öreg-tó partján lehet kitűnő éttermekbe betérni. Az imént említett Orondpuszta is a túra ajánlott része, ahol a speciális sajtok és a helyi ízek megismerése mellett borkóstolásra is lehetőség adódik.