Gazdaság

Továbbra is változatlan a hiánycél

Az első négyhavi egyenleget elsősorban az uniós kifizetések és az egyes költségvetési programok kiadásai alakították

Az államháztartás központi alrendszere 209,4 milliárd forint hiánnyal zárta áprilist, a deficit az év első négy hónapjában elérte az 1081,4 milliárd forintot – adta hírül tegnap a Pénzügyminisztérium.

A január–áprilisi deficit az 1360,7 milliárd forintos egész évi előirányzat 79,5 százaléka. A központi költségvetés hiánya az év első négy hónapjában 1119,5 milliárd forintot, az elkülönített állami pénzalapoké pedig hétmilliárd forintot tett ki, miközben a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 45,1 milliárd forintos többletet értek el. A jelentés szerint a kormány változatlanul a bruttó hazai termékhez viszonyított 2,4 százalékos hiánycéllal számol, négy százalék feletti gazdasági növekedés mellett. Tavaly áprilisban az államháztartás központi alrendszere 76,6 milliárd forintos többlettel zárt, az év első négy hónapjában a halmozott hiány 121,5 milliárd forintot tett ki.

A tájékoztató szerint az idei első négyhavi egyenleget elsősorban az uniós kifizetések és az egyes költségvetésből finanszírozott programok kiadásai – a Modern Városok Program, Egészséges Budapest program, kiemelt közúti projektek, valamint az Erzsébet-táborok modernizálása – határozták meg.
A Pénzügyminisztérium a távirati iroda beszámolója szerint közölte: az idei uniós kifizetések elérték a 857,2 milliárd forintot, szemben a tavaly április végi 318,3 milliárddal. Idén ugyanakkor mindössze 63,9 milliárd forintot utalt át eddig Brüsszel a nemzeti költségvetésbe.


Júniusban lesz meg a büdzsé tervezete

A 2019-es költségvetés és az elkövetkezendő időszak gazdaságpolitikai kérdéseinek áttekintése volt a Gazdasági Kabinet tegnap tartott ülésének középpontjában – ismertette Varga Mihály gazdaságpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter a testület ülését követően. A Gazdasági Kabinet vezetője elmondta: az első ülés legfontosabb témája a költségvetés tervezése volt, amire a korábbi évek gyakorlatának megfelelően idén is tavasszal kerül sor. Ez változatlanul a kiszámíthatóságot és a tervezhetőséget erősíti, hiszen minden érintett már fél évvel korábban láthatja a költségvetési mozgásterét. Az elkövetkezendő hetekben ölt formát a dokumentum, amelyet – minden jogszabályi garancia betartása mellett – előbb a kormányzati fórumok tárgyalnak, majd a Költségvetési Tanács véleményével együtt kerül az Országgyűlés elé várhatóan június első felében.