Gazdaság
Továbbra is lendületben a hazai kiskereskedelem
A bérek emelkedésének köszönhetően idén is növekedhet a háztartások fogyasztása, megnőtt a kereslet az ipari és a számítástechnikai cikkek iránt, a használtak iránti viszont csökkent
A fizetések emelkedésének köszönhetően a tavalyi év egészében növekedett a kiskereskedelmi forgalom – közölte tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva. A KSH második becslése alapján decemberben öt százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a nyers adat szerint, naptárhatástól megtisztítva 6,1 százalékos az emelkedés. Tavaly a forgalom volumene – szintén naptárhatástól megtisztított adatok szerint – 4,9 százalékkal haladta meg az előző évit, míg a nyers adat 4,7 százalékos növekedést mutat.
A kiskereskedelmi forgalom már 54 hónapja erősödik Magyarországon, amelyhez a tárca véleménye szerint a növekvő foglalkoztatottság és a kedvező gazdasági környezet mellett hozzájárult a hatéves adócsökkentési és béremelési megállapodás is.
A magyar kiskereskedelmi forgalom növekedése decemberben is meghaladta az Európai Unió 2,4 százalékos átlagát. Ide tartozik az is, hogy 2010 januárjához viszonyítva több mint huszonöt százalékkal erősödött a kiskereskedelem teljesítménye Magyarországon. A tavalyi két számjegyű reálbér-emelkedés átlagosan több mint egyhavi jövedelemmel járult hozzá a családok anyagi helyzetének javulásához. A tárca közölte: a kimagasló béremelkedés idén is emelheti a háztartások fogyasztását, így a kiskereskedelmi forgalom további növekedésére számítanak.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető makrogazdasági elemzője lapunknak elmondta, erősen zárta a kiskereskedelem a tavalyi évet, ám más területeken mértek ennél jelentősebb növekedést is. Hozzátette, az elmúlt két évben a decemberi teljesítmény a teljes esztendő átlaga alatt volt. Az elemző szerint abban nincs semmi meglepő, hogy a lakosság év végén többet költ, viszont látszik, hogy megnőtt az érdeklődés az ipari és a számítástechnikai cikkek iránt.
Ezzel együtt a használt cikkek forgalmában négyszázalékos volt az esés, ami arra utal, hogy erős a gazdaság, mert a használt cikkek iránt leginkább válságidőszakban növekszik meg a kereslet – tette hozzá Virovácz Péter, megjegyezve, 2012 óta bővül a kiskereskedelem.
Egyre inkább előtérben a webáruházak
Nemcsak nő a boltos kiskereskedelem, hanem a szerkezete is átalakul. Az elmúlt öt év alatt – kilogrammban, literben és darabban számítva is – negyedével több árut vihettek haza a vásárlók az árváltozásokat kiszűrő volumenben. A nyugták végösszege alapján két és fél ezermilliárd forinttal többet költöttünk fél évtized alatt – adta hírül a Blokkk.com. A vásárlások értéke túllépte a tízezermilliárd forintot, így továbbra is legnagyobb szelete a családok tizennyolcezermilliárd forintos költekezésének. A webáruházak forgalma a hagyományos boltos kiskereskedelemnek megfelelő élelmiszeres és iparcikkes árukörben tíz év alatt több mint a tízszeresére ugrott. Részaránya is megemelkedett, a boltos forgalom a webesnél jóval kisebb ütemben emelkedett. (ZD)