Gazdaság
Továbbra is gyengül a forint, figyeljünk oda pénzváltáskor
A magyar gazdaság állapota és teljesítménye nem ad okot a hazai valuta árfolyamesésére, elképzelhető, hogy spekuláció is folyhat ellene Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint

Egyáltalán nem jó hír a nyaralásra készülőknek, hogy folyamatosan gyengül a forint a legfontosabb nemzetközi devizákkal, így az euróval, a dollárral és a svájci frankkal szemben, ráadásul az olaj ára is emelkedik. ezért akik gépkocsival kelnek útra, ha nem is drasztikus, de némi áremelkedésre számíthatnak, és drágábban lehet valutát is váltani. Mint azt Kovács Zoltán kormányszóvivő tegnap sajtótájékoztatón közölte, a magyar gazdaság állapota és teljesítménye nem ad okot a forint gyengülésére, véleménye szerint elképzelhető a spekuláció a forint ellen. Tegnap este egy euró 328,10 forintot ért a bankközi piacon.
Elemzők szerint ugyanakkor továbbra sem várható érdemi fordulat, hamarosan 330-as szint is elérhető lehet. Varga Zoltán, az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője a távirati irodával közölte, a legfontosabb kérdés változatlanul az, hogy az MNB milyen árfolyamszintnél látja komolyabb esélyét az inflációs cél – ami jelenleg három százalék – túllövésének, mert csak ott avatkozik be határozottan. Sokat számít emellett a jegybank kommunikációja a jelenlegi laza monetáris politika fenntartásáról, ez, ha átmenetileg is, de megállíthatja a forint gyengülését. Ugyancsak elemzői vélemény, hogy a jegybank túl sokat nem tud tenni a forint gyengülése ellen. Ugyanis ezt leginkább a globális kereskedelmi konfliktusok kiváltotta aggodalmak idézik elő, vagy az például, hogy Washington milyen intézkedéseket készül tenni a kínai befektetések korlátozására. Bár a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete arról döntött, hogy emeli a kitermelést, ami az olaj árának csökkenését eredményezheti, az energiahordozó ára mégis növekedésnek indult, legutóbb azért, mert az Amerikai Egyesült Államok felszólította az importőröket: novembertől ne vegyenek olajat Irántól.