Gazdaság
Továbbra is fontos az orosz piac
Budai Gyula: A krízist nem szankciókon keresztül kell rendezni
Az Oroszország által elrendelt embargóból adódóan a külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos a Hungerit Zrt.-nél tartott tájékoztatón elmondta, Magyarország szeretné elérni, hogy július végén az uniós országok ne automatikus döntést hozzanak a kérdésben, hanem legyen vita arról, mennyire érték el hatásukat a bevezetett szankciók.
A 2014 augusztusában bevezetett korlátozások majdnem 4,5 milliárd dollár exportkiesést okoztak a magyar gazdaságnak, a legnagyobb vesztes az agrárium és az élelmiszer-feldolgozás. Hozzátette: a magyar álláspont az, hogy nem szankciókon keresztül lehet egy krízist rendezni. A miniszteri biztos a távirati iroda tájékoztatása szerint kifejtette, az embargó hatásait enyhítő kormányzati intézkedések – a belső piacok megszilárdítása, új alternatív piacok építése – sikeresek voltak. Jelentősen növekedett a magyar élelmiszeripar jelenléte Dél- és Délkelet-Ázsiában, főként Japánban, Tajvanon, Szingapúrban, és dolgoznak a thaiföldi piacra való bejutáson is.
Budai Gyula hangsúlyozta, Magyarországnak továbbra is nagyon fontos az orosz piac, a hazai cégek részt vesznek az oroszországi élelmiszeripari vásárokon, számos vállalkozás megfelelt az élelmiszer-biztonsági hatósági auditokon, így az embargó megszűnését követően azonnal el tudnak kezdeni szállítani.
Magyar József, a Hungerit Zrt. igazgatóságának elnöke közölte, a szankciók bevezetését követően a belföldi piacon, illetve a környező országokban részben el tudták adni termékeiket.