Gazdaság
Tovább csökkenhet az adóadminisztráció
Az immár Sors László által vezetett Nemzeti Adó- és Vámhivatal szemlélete az elmúlt években megváltozott, és az ügyfélcentrikus, szolgáltató hozzáállás vált dominánssá

A vállalkozók versenyképességének növelésében jelentős szerepet játszhat a Nemzeti Adó és Vámhivatal – jelentette ki Varga Mihály a tegnapi értekezleten, amelyen bemutatta a hivatal új vezetőjét, Sors Lászlót. A pénzügyminiszter leszögezte, 2021-re papírmentes hivatallá válik a NAV. A szervezethez beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, amivel a felére csökken az adóadminisztráció. A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd – jelentette ki a tárcavezető. A NAV tavaly óta mentesíti a magánszemélyeket az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Idén már az egyik legnagyobb adófajtáról, a jövedéki adóról szóló bevallás tervezetét is a NAV készíti, 2021-re pedig a vállalkozásoknak csak ellenőrizniük kell az adóhivatal által kiajánlott bevallásokat.
Egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV. Varga Mihály kiemelte: továbbra is az az alapelv az adózásban, hogy senki nem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól, ám az ellenőrzés során differenciálni kell. A pénzügyminiszter az értekezleten beszélt arról is, hogy a következő több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban és az étel-ital automaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget meg fog adni az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak annak érdekében, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.
Annak ellenére, hogy a költségvetési bevételek kilencvennégy százaléka a NAV-on keresztül érkezik az államkasszába, az elmúlt években az adóhivatal szemlélete megváltozott: az ügyfélcentrikus, szolgáltató hozzáállás vált dominánssá – emlékeztetett a tárcavezető. A NAV olyan területekbe építette be az adózók segítésének és kiszolgálásának elvét, amelyeknél ez korábban elképzelhetetlennek tűnt: az ellenőrzési, valamint a végrehajtási területen, sőt még a vámügyintézés során is érezhető az ügyfélbarát szemlélet.