Gazdaság
Törökországba is megy légi járat Sármellékről
A következő hetekben induló repülőgépek már gyakorlatilag megteltek

A török Freebird Airlines Airbus A320-as gépein száznyolcvanan utazhatnak Sármellékről Törökországba és vissza – közölte Iglódi László, a járatokat üzemeltető Green Travel értékesítési vezetője az első gép indítása alkalmából. Az idei nyárra tervezett tizenkét járat telítettsége mintegy hetvenszázalékos, de a következő hetekben induló gépek már gyakorlatilag megteltek. Az idei járatokkal összesen kétezerszáz utast tudnak szállítani, de ha igény mutatkozik, meg is hosszabbítják a szezont – tette hozzá.
Kepli József János Hévíz város alpolgármestere (Fidesz-KDNP) közölte: a járatindítás azt is mutatja, hogy nemcsak a beutazó forgalom miatt van szükség a repülőtérre, a kiutazók miatt is fontos a működtetése. Megjegyezte, hogy az idei szezonban visszaesett orosz forgalom miatt is jelentősége van a törökországi chartereknek, hiszen ezzel némileg ellensúlyozni lehet a kieső utasszámot.
Elmondta: elsősorban olyan turistákat várnak, akik egészségügyi céllal döntenek az utazás mellett. Itt a sármelléki Hévíz-Balaton Airport a török mellett továbbra is erősíti a tradicionális orosz és német piacait, és nyit az északi, a skandináv piacok felé is. Ami biztos, a következő két antalyai járat telt házzal repül Sármellékről. A foglalásokat elnézve a többi gépen sincs már sok üres hely – tette hozzá.
Benkő Attila, a Hévíz-Balaton Airport ügyvezető igazgatója közölte: az új járat elindulása az egész régió számára fontos. A repülőtér idei forgalmában az orosz gépek kiesését némileg ellentételezi a német járatok és a kisgépes forgalom erősödése is. A meglévő németországi járatokon ugyanis a tavalyihoz képest eddig több utas foglalt helyet, és a korábbiakhoz viszonyítva nőtt a kisgépes forgalom is.
Törökországba is megy légi járat SármellékrőlA következő hetekben induló repülőgépek már gyakorlatilag megteltek - A t...
Posted by Magyar Hírlap on 2015. június 18.