Gazdaság

Többletjuttatás átcsoportosítással

Szakminisztériumok jutnak pénzhez dologi kiadásokra és beruházásokra, de az eximbank feltőkésítésére is lehetőség adódik

Mintegy hetvenmilliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány az idei költségvetésben keletkezett megtakarítások terhére, illetve a rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből.

Ménesbirtok 20151228
Az állami Ménesbirtok egymilliárd forinttal gazdagodik (Fotó: MTI - Rosta Tibor)

A központi költségvetés egyes elő­irányzatain keletkezett megtakarításokból 60 771,9 millió forintot irányítottak át, ebből a legnagyobb tétel, húszmilliárd forint az Eximbank feltőkésítésére jut – derül ki a Magyar Közlönyből. A kormány döntése szerint 12 milliárd forinttal megemelik az egészségbiztosítási alapnál a gyógyító-megelőző ellátás, összevont szakellátás cím támogatását is. A csaknem 61 milliárd forintból egyebek között jut mintegy 7,9 milliárd forint az önkormányza­tok kiegészítő támogatására. Az állami Ménesbirtok egymilliárd forintot kap. A területfejlesztési feladatok büdzséjét több mint kétmilliárd forinttal bővítik, és százmilliós nagyságrendű támogatást kap a Bibó István Szakkollégium rekonstrukciója, más kulturális fejlesztések és kültéri sportparkok fejlesztése is – adta hírül a távirati iroda. A Külgazdasági és Külügyminisztérium ebből a forrásból 2,35 milliárd forintot kap dologi kiadásokra a külképviseletek igazgatóságán belül és 3,7 milliárdot szervezetek és szakmai programok támogatására.

Az Emberi Erőforrások Miniszté­riumánál a legnagyobb növekmény az egyházi közösségi célú programok és beruházások soron jelentkezik, 6,48 milliárd forintos támogatással, az egyetemek és főiskolák cím alatt több mint nyolcszázmillió forint a bővülés, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark támogatása 140 millió forinttal emelkedik.

A Miniszterelnökségnél 1,8 milliárd forinttal emelik meg a kormányzati kommunikációs feladatok kiadá­sait, illetve 1,2 milliárddal a konzultációk címén elszámolható összeget.

A rendkívüli kormányzati intézkedések keretéből mintegy 8,6 mil­liárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte a kormány, ebből a legtöbb pénzt, 6,9 milliárd forintot a kormányzati infokommunikációs szolgáltatásra költheti a Belügyminisztérium. Az átcsoportosításból mintegy 765 millió forintot a vízügyi igazgatóságok kapnak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezetében a Sopron labdarúgólétesítmény-fejlesztés 152 millió forinthoz juthat, míg a Külgazdasági és Külügyminisztérium külképviseleti igazgatósága 180 millió forintot használhat fel, ebből 170-et beruházásra. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetében az Oktatási Hivatal mintegy kétszázmillió, a közgyűjtemények kétszázmillió, az egyházi közösségi célú programok tízmillió forintot kapnak az átcsoportosításból. A Miniszterelnökségnél pedig a Ludovika Campus célelőirányzat kap 162 millió forintot dologi kiadásokra, illetve több mint kilencvenmillió forintot személyi kiadásokra és annak járulékaira.

A határozat tartalmazza azt is, hogy a kormány egyetért a német–magyar barátság évéről és ezzel összefüggésben a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból 2015. december 17-ig fel nem használt, mintegy százmillió forint felhasználásával a Miniszterelnöki Kabinetiroda fejezetben, és elrendelte az összeg átcsoportosítását a Felsőbbfokú Tanulmányok Intézetének javára. A kabinet egyetért azzal is, hogy az egyes kiemelt sportegyesületek 2013. évi sportfejlesztési elképzeléseinek támogatásáról, továbbá a 2014–2020. évre vonatkozó sportfejlesztési feladataikkal összefüggő kormányzati intézkedésekről szóló kormányhatározatban foglalt feladatokon túl, a biztosított összeg a Magyar Testgyakorlók Körének adósságkonszolidációjára is felhasználható.


Tőkeemelésre szánt összeg beruházásokra

Azonnali hatállyal átcsoportosított a kormány 29,1657 milliárd forintot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumhoz (NFM) tartozó feladatok ellátásához. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. ingatlanberuházásai, ingatlanvásárlásai jogcím előirányzatából 7,6431 milliárd forint, az egyéb eszközök vásárlása jogcímcsoportból 125,1 millió forint, az állami tulajdoni részesedés növekedését szolgáló keretből ötszázmillió forint, az MVM Zrt. tőkeemelése jogcímen fenntartott keretből 18 milliárd forint, a Nemzeti Lovarda fejlesztésével kapcsolatos kiadások jogcímén elkülönített keretből kétmilliárd forint, a Rubik-kocka gondolatisága ihlette kiállítási központ létrehozására biztosított forrásból egymilliárd forint szolgálja a továbbiakban az NFM-hez tartozó feladatok megvalósítását.