Gazdaság

Több utas vonatozik a Balatonra

A déli partra kétszer annyian jutnak el a MÁV-Start szerelvényein, mint az északira, a beruházásoknak köszönhetően valamelyest pontosabbak lettek idén a járatok

Idén elhárultak a forgalmi akadályok a Balatonra közlekedő személyszállító vonatok elől, a főszezonban több utas vette igénybe a személyszállító vonatokat, mint tavaly.

balaton_vonat
A lezárult felújításoknak köszönhetően nem csak a sínek állapota javult (Fotó: Varga Imre)

A belföldi és a balatoni turizmus erősödésével egyidejűleg a vasúti forgalom is növekedett az idén. A balatoni utasforgalmi szezon kezdete óta, június 17-től augusztus 2-ig 865 ezren utaztak a MÁV-Start Zrt. személyszállító járatain a Balatonhoz, ami hatszázalékos növekedés 2016 azonos időszakához képest – közölte lapunk érdeklődésére a vasúttársaság. A balatoni főszezonban, amely idén július 17-étől augusz­tus 27-ig tart, a MÁV-Start sűríti járatait, ami annyit jelent, hogy ütemes menetrend szerint egy-egy vonattípus – például Déli parti sebes, Balaton expressz, Kék hullám – kétóránként közlekedik, és valamennyi járaton lehetőség adódik kerékpárok szállítására is. Idén augusztus elejéig 865 ezren vették igénybe a vonatos utazást, és augusztus végéig a forgalom 1,4 millió utasra emelkedhet.

Az idei utasforgalom növekedése nemcsak a turizmus élénkülésének köszönhető, hanem az eddigi beruházásoknak is. Míg tavaly például komoly fennakadásokat jelentett a szezonban a székesfehérvári vasútállomás átépítése, idén már egészen Balatonfenyvesig közlekedhetnek felújított pályán a szerelvények.

Egy-egy átlagos hétköznap 15-18 ezer, hétvégente 25 ezer az utas­szám a tó két partján, de például július 8-án szombaton és az augusztus 5–6-i hétvégén mindkét nap meghaladta a harmincezret. Ezekben az adatokban ugyanakkor nem szerepelnek a díjmentesen utazók, illetve a Start kártyákat birtokló ügyfelek.
A két part közötti utasforgalomban ugyanakkor jelentős a különbség. A déli partra körülbelül kétszer annyian jutottak el vonattal. A déli parti vonalon a szezonban augusztus 2-ig mintegy 580 ezer, az északin pedig 285 ezer utas vonatozott.

A legforgalmasabb balatoni állomások ennek megfelelően elsősorban a déli parton találhatóak, de az északi parti Balatonfüredé az előkelő második hely – közölte a MÁV-Start. A tíz legforgalmasabb állomás ennek megfelelően Siófok, Balatonfüred, Zamárdi, Fonyód, Balatonlelle, Keszthely, Balatonboglár, Balatonföldvár, Tapolca és Balatonalmádi. Az utasok kétharmada utazik Budapestről, illetve valamelyik fővárosi pálya­udvarra. Több állomáson, a Déli pályaudvaron is diákok segítik az eligazodást a nyári szezonban, így például az automatáknál a jegyvásárlást, a pénztáraknál az utasok irányítását, emellett a pénztárakban többen dolgoznak ebben az időszakban. A MÁV-Start azt is közölte, hogy az eddig eltelt időszakban a déli parton tizennyolc, az északi parton háromszázalékos javulást mértek a menetrend szerinti közlekedésben.


Nincs előkészület csoportos létszámleépítésre

Az Utasellátó szervezetére vonatkozóan a munkáltató nem jelentett be csoportos létszámleépítési szándékot – jelentette be tegnap a MÁV-Start Zrt. A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete a hét végén adta hírül, hogy csoportos létszámleépítésre készül az Utasellátó Központ vezetője; több mint félszáz vasutas elbocsátását tervezi, akik többségében hálókocsi-kalauzok, étkezőkocsikon szolgálatot teljesítő szakácsok, felszolgálók. A MÁV ugyanakkor közölte azt is, hogy az Utasellátó tavaly jelentős veszteséget termelt. Hozzátette, amennyiben foglalkoztatási gondok jelentkeznének, az érintetteknek méltányos, továbbfoglalkoztatást jelentő munkakört ajánlanak.