Gazdaság

Több támogatás juthat kutatásra, fejlesztésre

Meg kell őrizni a jelenlegi pénzügyi kereteket

Az új európai uniós költségvetés tervezete szerint több pénz jutna a legszegényebb régiók támogatására.

Elfogadta szerdán az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén a 2020 utáni uniós keretköltségvetésről szóló állásfoglalását, amelyben hangsúlyozta, a büdzsének meg kell felelnie az Európa jövőjével kapcsolatos céloknak. Az EP állásfoglalásában rögzítette, hogy a 2021-től életbe lépő, hét évre szóló pénzügyi keretnek (MFF) egyebek mellett képesnek kell lennie a védelem, a biztonság és a migráció területén jelentkező új kihívások kezelésére.

A dokumentum szerint a kiadási limitet az Európai Unió össztermékének egy százalékáról 1,3 százalékára kell emelni annak érdekében, hogy az új problémákra anélkül lehessen érdemben költeni, hogy a legszegényebb régiókat vagy a gazdálkodó közösségeket ez hátrányosan érintené. A jelentés a távirati iroda beszámolója szerint hangsúlyozza, hogy jelentősen növelni kell a kutatásra, az Erasmus+ program támogatására, az Ifjúsági Foglalkoztatási Kezdeményezésre, a kisvállalkozásokra és az egyéb eszközökön keresztül megvalósuló infrastrukturális beruházásokra fordított összegeket.

Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő kijelentette, a döntés esélyt teremt arra, hogy Magyarország 2020 után is megőrizze a neki járó uniós forrásokat. A politikus szerint a legfontosabb, hogy a parlament kimondta: a közös agrárpolitika, a vidékfejlesztés, és a regionális fejlesztési politika esetében meg kell őrizni a jelenlegi pénzügyi kereteket, az új prioritásokra adott uniós szintű válaszokat pedig új forrásokból, nem pedig a már működő programok kárára kell finanszírozni.