Gazdaság
Több pénz marad a családoknál
Február és április között egy átlag devizahiteles család akár havi húszezer forintot is spórolhat, míg szeptember és november között a forinthitelesek részlete csökkenhet átlagosan havi tízezer forinttal – ismertette. Rogán Antal a felszólalásában elmondta, hogy könnyebben és nagyobb mértékben vehető igénybe a családi adókedvezmény, folytatódik a pedagógusok életpályaprogramja, a rendvédelmi dolgozók bére is emelkedik. Hangsúlyozta: mindezt úgy teszi meg a kormány, hogy közben nem növeli a költségvetés hiányát.
Tállai András nemzetgazdasági államtitkár a távirati iroda szerint azt emelte ki: a kormány folytatja a megkezdett munkát az adózás, a jövedelmek adójának csökkentése terén. A rezsicsökkentés is tovább folytatódik – hangsúlyozta, cáfolva, hogy annak hatása jövőre „kimúlna”, hiszen jövőre is stagnáló rezsiárakkal kell számolni. Ezermilliárd forint juthat vissza az emberekhez a bankok elszámoltatása által. Mindezzel a családok hosszú távú jóléte, gyarapodása alapozható meg. Munkahelyek létrejöttét, a gazdasági növekedés fellendülését ígérte az államtitkár. Elmondta, hogy csökkennek a családok terhei. Fontos kedvezmény az idei évtől, hogy a járulékból is igénybe lehet venni a családi adókedvezményt, s folytatódik a gyed extra, a munkavédelmi akció is.