Gazdaság
Több pénz jut a jövő évben útfenntartásra
Tasó László a 4-es számú főút debreceni bevezető szakaszán elkezdett felújítási munkák helyszínén tartott tájékoztatón elmondta: a 7800 milliárdos vagyont kezelő közútfenntartó a jövő évi költségvetésben 13 milliárd forinttal többet kap útkarbantartásra, és az eddigi évi hatvanmilliárdos forrást öt év alatt évi 98 milliárdra növelik. Fontos az utak építése, karbantartása, ennek megfelelően 69,3 milliárd forintos keretből megkezdődött 414 kilométer főút és 119 kilométer mellékút komplex felújítási programja – mondta a távirati iroda beszámolója szerint. Jövőre további százmilliárd forintos fejlesztési csomagot állítanak össze, de lehet, hogy ebből akár már az idén is elkezdődhetnek útfelújítások – tette hozzá az államtitkár. Megjegyezte, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program forrásaiból 390 kilométer út újul meg.
Papp László, Debrecen polgármestere elmondta: már megkezdődtek a 4-es főút Nyíregyháza felőli bevezető szakaszának felújítási munkálatai, javában tart a több mint ötven utcát érintő, 2,1 milliárdos úthálózat-fejlesztési és -felújítási program, s hamarosan megkezdődik az új főpályaudvar átépítése.