Gazdaság
Több millió lakás újulhat meg
Az otthon melege program energiacsökkentő beruházásaira hárommilliárd forintot költött az állam

Az állam tavaly szeptember óta 2,9 milliárd forintot biztosított lakossági energiahatékonysági beruházásokra. Az eddig három pillérben megvalósult Otthon melege program mutatja leginkább, hogy a magyar reformok működnek – közölte tegnap Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztésért, klímapolitikáért és kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára. Hangsúlyozta: a kormány alapvető célkitűzése, hogy az energiahatékonysági pályázati rendszeren keresztül elősegítse a hazai energiafogyasztás mérséklését, tovább csökkentve ezáltal a lakosság rezsiköltségeit. A felújításokra leginkább azért van szükség, mert hazánk teljes energiafelhasználásának negyven százaléka köthető az épületekhez, és a fogyasztás mintegy kétharmada a fűtés és a hűtés számlájára írható. Eddig három pályázati konstrukciót hirdetett meg a tárca, amelyekben magánszemélyek jutottak vissza nem térítendő támogatáshoz meghatározott – általában ötvenszázalékos – önerő mellett. Az elavult kazánok, tüzelőberendezések cseréjét egymilliárd forinttal, a háztartási gépek cseréjére szolgáló programot 627,1 millió forinttal, a nyílászárócsere-programot pedig 1,1 milliárd forinttal támogatta az állam. Szabó Zsolt hozzátette, figyelembe véve a fokozott lakossági érdeklődést két alkalommal növelték a hűtő- és fagyasztógépcsere-program keretét, előbb hatvan, majd 107 millió forinttal.
Az Otthon melege program negyedik pilléreként a társasházak – amelyek legkevesebb négy- és legfeljebb hatvanlakásosak – energetikai célú felújítására hirdetett programot a minisztérium. Erre bruttó tízmilliárd forint áll rendelkezésre, a támogatási intenzitás pedig ötvenszázalékos. A program eddigi legsikeresebb eleme az ötödik, amelyre jellemző, hogy a legtöbb régióban már a pályázat benyújtásának napján kimerült a forrás, annyian jelentkeztek. Az automatamosógép-vásárlást ötszázmillió forinttal támogatta a tárca, gépenként 25-45 ezer forinttal, ugyanakkor az alprogramra érkezett pályázatok száma a várt huszonöttel szemben meghaladta a negyvenezret. Szabó Zsolt közölte, hogy várhatóan a mosógépbeszerzésre igényelhető lesz még támogatás, tervezik újabb pályázat kiírását.
A tervekről szólva az államtitkár megemlítette, hogy ősszel újabb pályázatot hirdetnek a hatvan lakásosnál nagyobb társasházak felújításának a támogatására. Szintén új elem, hogy jövő tavasszal lehet majd pályázni az 1946 előtt létesült épületek, illetve a családi házak megújításának támogatására.
Ezekre a pályázatokra európai uniós forrásból 2020-ig 150 milliárd forintot szándékozik elkölteni az állam. Ezekkel együtt mintegy hárommillió ingatlan újulhat meg az országban.