Gazdaság

Több a pénz, többet költ a lakosság

Némi lemaradással a vásárlások is kezdenek lassan felzárkózni a kedvező helyzet nyújtotta körülményekhez

Júliusban is meghaladta a kereskedelmi üzletek forgalma a tavalyit, leginkább a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek iránt nőtt az érdeklődés.

Negyvenkilenc hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom, a júliusi bővülés jól illeszkedik az idei emelkedő trendbe – mondta Marczinkó Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelt vállalati kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára tegnap az M1-en a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva. A KSH kedden közzétett első becslése szerint júliusban a kiskereskedelmi üzletek forgalma 4,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Január–júliusban a forgalom négy százalékkal emelkedett – adta hírül a távirati iroda.

Marczinkó Zoltán hozzátette: az első héthavi növekedés a júliusival közel azonos, ami megfelel a várakozásoknak. Az előzetes adatok alapján a legnagyobb mértékben a nem élelmiszer-kiskereskedelmi üzletek forgalma nőtt, ami nem meglepő. Az üzemanyagok és az élelmiszerek forgalma is bővült, nagyjából hasonló ütemben – ismertette.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője közölte, a júliusi emelkedés valamelyest alulmúlta a piaci várakozásokat. A kiskereskedelem bővülése mindazonáltal az idei év átlagos üteme felett alakult. A sorozatban harmadik stabil kiskereskedelmi adat után megállapítható, hogy némi lemaradással ugyan, de a vásárlások kezdenek felzárkózni a kedvező gazdasági helyzet nyújtotta körülményekhez. Hozzátette: a második negyedéves részletes GDP-adatok alapján pedig úgy tűnik, hogya kiskereskedelem bővülése kezd megjelenni a lakossági fogyasztás emelkedésében is. Mindez a kiskereskedelem teljesítménye mellett alátámasztja azt a várakozást, hogy a harmadik negyedévben ismét felgyorsulhat a gazdasági növekedés.