Gazdaság

Tízéves szerződés vasúti cégekkel

a Garantálja magyar állam a MÁV-nak és a GYSEV-nek a kiszámítható költségtérítést a bevételekkel nem fedezett kiadásaik után

A hosszú távon kiszámítható finanszírozás érdekében tízéves pályaműködtetési szerződést kötött tegnap a kormány a MÁV Zrt.-vel és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút (GYSEV) Zrt.-vel.

vasút 20151222
A költségvetést is stabilizálni kellett a kiszámítható működtetéshez (Fotó: Nagy Balázs)

A jelenleg még hatályos ötéves szerződés december végén lejár, így a kormány 2016-tól már tíz évre bízza meg a két vasúttársaságot, a MÁV Zrt.-t és a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt.-t a pályahálózat működtetésével és üzemeltetésével. A tegnap aláírt keretszerződés konkrét összeget nem tartalmaz – azt évente pontosítaniuk kell a feleknek –, azt viszont igen, hogy az állam megtéríti a pályaműködtetők bevételekkel nem fedezett, indokolt költségeit, lehetővé téve ezzel az eredményes gazdálkodást. Banai Péter Benő, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára elmondta, hogy a szerződés értelmében az állam évente 74-75 milliárd forintot fizet ki a két társaságnak a vasúti pályahálózat működtetéséhez, valamint kisebb fejlesztési munkák ellentételezéseként. Az állam pénzügyeit ugyanis az elmúlt öt évben sikerült rendbe tenni, és ez alapot nyújt arra is, hogy a két vasúttársasággal hosszú távú szerződést kössenek. Emlékeztetett arra, hogy ez nem volt mindig így, 2011-ben például 23 milliárd forinthoz jutott a két cég. Ugyanabban az évben viszont ötvenmilliárd forintot vállalt át az állam a MÁV adósságából, az idén pedig 22,3 milliárd forintot és 3,6 millió eurót.

Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára közölte: 2010 után igen nehéz volt rendbe hozni a MÁV gazdálkodását, viszont a vasútvállalat jelenleg pénzügyileg stabil. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója arról beszélt, hogy az európai pályaműködtetési szabályoknak is megfelelő megállapodások hatálya többek között kiterjed a vagyongazdálkodásra vonatkozó rendelkezésekre, és új elemként bekerült a környezetvédelem. Kövesdi Szilárd, a GYSEV vezérigazgatója elmondta, hogy a 2013-ban aláírt személyszállítási és a pályaüzemeltetési szerződéseknek köszönhetően lényegesen kiszámíthatóbb lett a vállalat működése.