Gazdaság

Tíz év után először kamatemelést jelenthet be a Bank of England

Gazdaság-pénzügy

A piaci várakozások szerint kamatemelést jelenthet ma be a brit jegybank, amely legutóbb több mint egy évtizede emelte azóta történelmi mélypontra visszasüllyesztett alapkamatát.

Egyes londoni elemzői vélemények szerint mindazonáltal hiba lenne, ha a Bank of England (BoE) valóban kamatemelésre szánná el magát. A legutóbb 2007 júliusában hajtott végre kamatemelést, alapkamata akkor 5,75 százalékon tetőzött. Az utána bekövetkezett hitelpiaci és bankválság hatására azonban a brit jegybank hatalmas mennyiségi enyhítési programmal kísért gyors kamatcsökkentésbe kezdett, és 2009 márciusáig 0,50 százalékra csökkentette alapkamatát. A brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás sokkjának hatására a bank tavaly augusztusban újabb 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,25 százalékra – az 1694-ben alapított bank eddigi történetének mélységi kamatrekordjára – csökkentette irányadó rátáját. A brit jegybank emellett 435 milliárd fontra (több mint 150 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre. A tizenkét havi brit infláció azonban szeptemberben a várakozásokat meghaladva 2,9 százalékra gyorsult, miközben a kormány által a jegybank számára előírt inflációs cél két százalék.