Gazdaság

Tisztességtelenül kiállított tanúsítványok

Büntetés megtévesztő minősítésekért

Tisztességtelen kereskedelmi és üzleti gyakorlatot folytatott a fogyasztó vélemény tanúsítvány kiállításával és kommunikációjával az Ügyfél Vélemény Vizsgálati Központ Kft. (ÜVVK) a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapítása szerint.

A vállalkozásra a hatóság tizenegymillió forint bírságot szabott ki, valamint eltiltotta jogsértő magatartása folytatásától, és kötelezte, hogy a versenyhivatali döntésről közvetlenül tájékoztassa üzletfeleit, illetve honlapján is tegye közzé a határozat rendelkező részét – közölte a GVH. Az ÜVVK, kereskedelmi gyakorlata szerint, egy speciális szoftver segítségével, tizennyolc kulcsszó alapján vizsgálja az adott vállalkozásról fellelhető negatív véleményeket az interneten. Ha a keresés nem hoz ilyen eredményt, a cégnek lehetősége nyílik a csomag megvásárlására, amelynek birtokában megjelenítheti a tanúsítványt üzlethelyiségében, e-mailjeiben, honlapján, levélpapírján, illetve szóróanyagain. A GVH szerint a cég által végzett elemzés egyáltalán nem volt teljes körű.