Társadalmi gond a csecsemőhalálozás

Lapunknak elmondta, érdemes lenne megvizsgálni azt is, hogy miben áll a várandós anyuka felelőssége a magzat gondozásában.

Nem nevezhetők kiugrónak a korábbiakhoz képest a napokban közzétett Borsod megyei csecsemőhalandósági adatok: az Észak-Magyarország online cikke szerint az egy éven aluliak elhalálozási aránya kétszerese az országos átlagnak. Lapunk megkereste a témában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szülész-nőgyógyász osztályvezető főorvosát, Nagy Gábort, aki elmondta, hogy az „eredmény” jelentős részét a szülés körüli, úgynevezett perinatális halálozás teszi ki, vagy­is a babák többségét újszülöttként, nulla–hat napos korában veszítik el. A statisztikába beleszámít a terhesség huszonnegyedik hetétől számított méhen belüli magzati elhalálozás is.

Az osztályvezető főorvos szerint ez mára sokkal inkább társadalmi probléma, semmint orvosszakmai kérdés: a Borsod megyei populáció ugyanis kifejezetten rossz életszínvonalon él, sokan már nagykorúságuk előtt, gyermekkorban esnek teherbe, a várandós anyukák nem járnak gondozásra, sokan közülük dohányoznak és nem vesznek részt terhestanácsadáson sem – ezek a tényezők pedig mind hozzájárulnak az átlagtól eltérő adatokhoz.

Nagy Gábor szerint a szakmai munkában érdemben nem tudnak többet tenni a javulásért, és az sem mellékes, hogy a BAZ Megyei Kórháznak Magyarországon a legfejlettebb kora­szülött­osztálya és szülészete is van.

Az eredmények mögött okként nevesíthető – folytatta az osztályvezető főorvos –, hogy más megyéből is fogadnak speciálisan nehéz eseteket a progresszív ellátás részeként, de a régióban nemcsak a csecsemőhalálozás, hanem a kis súllyal születők és a koraszülöttek aránya is jócskán eltér az országos átlagtól. Egyrészt szervezési, másrészt financiális okokból megszűntek a korábban az ÁNTSZ égisze alatt jól működő rendszeres anya- és csecsemővédelmi szakmai tanácskozások, amelyeken a megyei, városi szülész és gyermekgyógyász szakfőorvosok és vezető védőnők értékelték saját tevékenységüket, lehetőséget keresve az újításra, jobbításra.

Szintén igény lenne a 2013 óta gyakorlatilag megszüntetett szakfelügyeleti rendszerre, amelyben a kijelölt felelős személynek ellenőrzési, tanácsadási feladatai voltak, és egységesíteni tudta a megyei ellátást. Ide sorolható a Mozgó Szakorvosi Szolgálat megszüntetése is, ahol szintén szülészek, nőgyógyászok és háziorvosok mentek „házhoz” abban az esetben, ha valaki bizonyos okoknál fogva nem tudta megoldani a kórházba, szakrendelőbe menetelt. Nagy Gábor szerint így elébe tudtak menni a problémáknak, sokkal jobban működött a prevenció és a terhesgondozás is.

Az osztályvezető főorvos végül feltette a kérdést, hogy hol van a terhes nő jogi felelőssége a magzat egészségét illetően, hiszen míg az orvosi ellátás mindenre kiterjedően felelős – teljes joggal – azért, hogy a terhesgondozás, a szülés és a kórházban töltött idő utolsó pillanatáig ne kövessen el hibát, addig a várandós anyuka miért nem vonható felelősségre azért, ha például dohányzik, felelőtlenül táplálkozik, nem működik együtt a védőnővel, tehát nem felelősen hordja ki a magzatát. Természetesen – folytatta – a születés utáni első pillanattól ez a felelősség jogilag már az édesanya felé is él, ám érdemes ezeket a szempontokat is figyelembe venni, ha a rossz csecsemőhalálozási adatokat vizsgáljuk.

Nagy Gábor szerint az egészségügy eljutott teljesítőképessége határára, így már közel sem csak orvosszakmai probléma a magas perinatális és csecsemőhalálozási arány, inkább a társadalom és a szociális környezet felelősségét feszegeti.