Gazdaság

Társadalmi és üzleti haszon a befektetés ára

A Magyar Fejlesztési Bank is részt vesz a tőkealap finanszírozásában

A pénzügyi megtérülés mellett a társadalmi hatásokat is figyelembe veszi az az új alap, amely hazai vállalkozásoknak juttat tőkét.

Kelet-Közép-Európában első alkalommal Magyarországon jött létre társadalmi hasznosságú tőkealap. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB), a Társadalmi Hasznosságú Befektetők Egyesülete (THBE) és az Európai Beruházási Alap (EIF) által 6,25 milliárd forint tőkével létrehozott alap olyan vállalkozásokba fektet pénzt, amelyek üzletileg és társadalmilag egyszerre termelnek eredményt. Eszter Elemér, a THBE elnöke tegnap közölte, az alapkezelő – Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. – célja egyúttal az is, hogy hátrányos helyzetűeket irányítsanak vissza a cégeken keresztül a munka világába.

Bernáth Tamás, az MFB elnök-vezérigazgatója elmondta: a bank oda is igyekszik finanszírozást helyezni, ahová a piac nem jut el, ugyanakkor szükség lenne rá. Az MFB Invest Zrt. összesen 2,5 milliárd forintot helyez el az alapban. Az EIF-et képviselő Cyril Gouiffes elmondta, hogy az alap 11 millió eurót, vagyis hozzávetőlegesen 3,5 milliárd forintot helyezett el a magyarországi vállalkozásba. Az alap tíz évig működik, a befektetőknek az az elvárásuk a célcégekkel szemben, hogy 17, illetve 25 százalékos hozammal működjenek, így az alap működtetői éves szinten négy-kilenc százalékos hozam mellett tudják visszafizetni a befektetett összeget. A cégek számára százezertől kétmillió euróig juttatnak pénzt.

Eszter Elemér lapunk kérdésére közölte, jelenleg három hazai cég esetében hoznak döntést a támogathatóságról. Az egyik egy olyan szoftvert fejleszt, amelyet a jelnyelv és a beszélt nyelv tolmácsolására lehet igénybe venni, a másik egy szekszárdi étterem, a harmadik pedig Lego-kockákat gyártó cég.

A THBE szervezésében tegnap befektetői konferenciát tartottak Budapesten, Áder János köztársasági elnök fővédnöksége mellett.