Gazdaság

Tárcák közötti vita a vasúti beruházásról

A MÁV-Start Zrt. a vonatkozó jogszabályok szerint, miniszterelnökségi jóváhagyással készítette elő és folytatta le a Szeged és Hódmezővásárhely között közlekedtetni tervezett tram-train motorvonatok beszerzését.

 Előkészítési hiba nem történt, a folyamatot üzleti érdekek eddig sem és ezután sem befolyásolják – közölte tegnap a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) arra reagálva, hogy a Miniszterelnökséget vezető miniszter, egyben a térség országgyűlési képviselője szerint ellehetetlenülni látszik a két város közötti villamosvasúti rendszer megvalósítása. Lá­zár János közölte, hogy a szerelvények beszerzése az NFM és a MÁV által előkészített közbeszerzés eredményeként csaknem a duplájába kerülne, mint amennyire ők tervezték. A kormány „az NFM és a MÁV súlyos előkészítési hibái ellenére sem engedhet üzleti érdekek nyomásának” – tette hozzá.

A szaktárca közölte: nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Hódmezővásárhely és Szeged közötti kötött pályás összeköttetés költsége megduplázódott volna. A valódi veszélyt az jelenti, ha Brüsszel úgy ítéli meg, hogy a projekt megtérülése kétséges. Ekkor a projekt költségvetési forrásból valósulhat meg – adták hírül.
A MÁV-Start tenderén ajánlatot adó Stadler illetékese tegnap azt közölte: nem igaz, hogy a Citylink járművek beszerzése az előzetesen becsült érték duplája volna. A Stadler ajánlata egy tramtrain járműre 6,395 millió euró volt – a vasút összesen 12 járművet vásárolna –, amely a becsült értéket nem közel száz, hanem 16,27 százalékkal lépi túl.