Gazdaság

Támogatás a termelőknek káraik enyhítésére

Ültetvényes gazdálkodás

Kiemelt támogatással segíti a szaktárca azokat az ültetvényes gazdálkodást folytató termelőket, akiknek gazdasága az idén szenvedett fagy- és jégesőkárt – közölte tegnap a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a távirati irodával.

A minisztérium százszázalékos kamat-, kezességidíj- és költségtámogatással segít. A támogatást azok kaphatják, akik az agrár-Széchenyi-kártya-konstrukció, az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 vagy az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében vesznek fel hitelt. A támogatás az e hét keddtől az év végéig megkötött, illetve ebben az időszakban hatályba lépett hitelszerződésekhez kapcsolódóan vehető igénybe. A hitel összege legfeljebb egymillió forint lehet.