Gazdaság

Támogatás a magyar iparnak

Megkezdődhet az új IC vasúti kocsik gyártása

A lehetséges beszállítók képviselőit fogadta tegnap a MÁV Start Zrt., mivel cél, hogy az új InterCity (IC+) vagonok sorozatgyártásában a hazai beszállítók a lehető legnagyobb szerepet vállalják, segítve ezzel a magyarországi járműipar fejlődését – közölte a tegnapi fórumot követően Csépke András vezérigazgató.

A vasúttársaság megkezdte az előkészületeket saját költségvetésből húsz, nemzetközi forgalomra alkalmas IC+ kocsi gyártásához, ami jövő évben megkezdődhet. Ezenfelül száz, belföldi forgalmú személykocsi sorozatgyártása kezdődik 2018-ban, a harmincmilliárd forintos költséget a múlt havi kormányhatározat szerint az állam finanszírozza.

A két kocsitípus között a legnagyobb különbség, hogy míg az előbbi óránkénti kétszáz kilométeres sebességű közlekedésre alkalmas, a belföldi forgalomban elegendő a százhatvanas jármű. Mint Csépke András elmondta, a már kész két prototípusban 50–55 százalékra tehető a hazai beszállítói arány, amit a sorozatgyártású kocsikban növelni szeretnének. A kocsik a MÁV Szolnoki járműjavítójában készülnek, és évente ötven jármű gyártása esetén kétszázötven új munkahely jöhet létre. A futóművek a költségek mintegy harminc százalékát teszik ki, viszont ezekhez a járművekhez magyar cég nem tud egyelőre ilyet gyártani.

Mint a MÁV közölte, a nemzetközi flottához a másodosztályú kocsikon kívül többfunkciójú – mozgáskorlátozottak, kerékpár szállítására is alkalmas, illetve családi térrel ellátott – járművek is készülnek. A belföldieknél ezeken kívül lesz első osztályú szakasz és büférészleg is.