Gazdaság
Szolnok is a gyorsforgalmi térképen
Az Abony-Fegyvernek közötti M4-es autópálya jövőre elkészül, és épül az országhatárnál is új út
Gyorsforgalmi úton juthatunk el a Fővárosból Szolnokig már 2020-ban, ezt megelőzően viszont megépül az M4-es autópálya Berettyóújfalu és az országhatár között – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. A szolnoki autópálya azok közé a beruházások közé tartozik, amelynek finanszírozásáról a közelmúltban döntött a kormány. Ezekre a beruházásokra 2020-ig összességében mintegy hétszáz milliárd forint költségvetési pénzt szán a kabinet, mivel az utakat már nem lehet európai uniós támogatásból megépíteni, viszont nagy szükség lenne rájuk.
Szolnokot nem végig a jelenlegi négyes főút nyomvonalán lehet majd elérni a fővárosból gyorsforgalmi úton, hanem az M5-ös autópálya, és a 15 kilométer hosszú 405-ös – ami jelenleg főút – közbeiktatásával. Utóbbit, amelyik Újhartyán és Albertirsa között található, a 1010/2015-ös kormányhatározat szerint 2020-ig 2x2 sávos gyorsforgalmi úttá kell bővíteni. Az Albertirsa és Abony közötti 36 kilométer hosszú nyomvonalon autópálya épül. Itt könnyebbséget jelent, hogy az abonyi elkerülővel együtt 28 kilométeren 2x2 sávos utat vehetnek igénybe az autósok. Ugyancsak autópályán, de már teljesen új építésűn lehet eljutni jövő év őszétől Abonytól Fegyvernekig. Itt ugyanis már 2013 vége óta zajlanak az útépítési munkák, viszont ezt még a 2007-2013 között rendelkezésre álló európai uniós forrásból lehet finanszírozni.
A mintegy 29 kilométer hosszú nyomvonalon nagyrészt ártéren és Natura 2000-es területen épül az út, ahol a talajviszonyok ebből a szempontból nagyon kedvezőtlenek. Az első 13,4 kilométer hosszú szakaszon például Abony és a Tisza között ahhoz, hogy autópályához alkalmas, azaz megfelelő teherbíró képességű altalaj legyen, több mint 2,2 millió köbméter földmunkára van szükség. Leginkább ezzel indokolható, hogy az alig harminc kilométer hosszú út építése 110,8 milliárd forintba kerül.
Fegyvernektől azonban még messze található az országhatár, és ezen a szakaszon csak a Kisújszállást elkerülő út áll az autósok rendelkezésére. A legelső autópálya szakasz, ami a közeljövőben elkészülhet, az az M4-es Berettyóújfalu-Nagykereki (országhatár) közötti 32 kilométer hosszú szakasza. Mint azt a NIF közölte, a már rendelkezésre álló kiviteli tervek felülvizsgálata zajlik, és idén eredményes közbeszerzési eljárást követően megtörténhet a kivitelező kiválasztása. A tervek szerint az út 2017-2018-ra készül el, ekkortól Nagyváradot is el lehet majd érni gyorsforgalmi úton.