Gazdaság
Szinte megteltek a népszerű üdülőhelyeink
Egyre többet utaznak a magyarok, még mindig nem túl hosszú időre, de mindig egy-egy napot hozzátéve az üdüléshez – mondta tegnap a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke a szállodáktól kapott tájékoztatásra hivatkozva az M1-en. Niklai Ákos az erősödő trendet elsősorban a háztartások növekvő jövedelmével indokolta. Rámutatott, hogy az utóbbi években drasztikusan nőtt a szálláshelyek forgalma, ez részben a természetes éves kettő-négy százalékos kapacitásbővülésnek és általános minőségjavulásnak tudható be, ugyanakkor azt is jelzi, hogy korábban nem voltak eléggé kihasználva a szállodák – közölte a távirati iroda. Az elnök szerint a legnépszerűbb üdülőhelyek általában a wellness-, gyógy- és kastélyszállodák, emellett különösen kedveltek a sportolási lehetőségeket biztosító szálláshelyek is. Hangsúlyozta azonban, hogy önmagában a szállodáért ritkán utaznak el a magyarok, a választásnál szintén meghatározó egy város, település egyéb – kulturális események, kirándulási lehetőségek – vonzereje is.
Megtelnek a hosszú hétvégén a legnépszerűbb úti célok szálláshelyei, derült ki a trivago.hu szállásár-összehasonlító portál adataiból. A kikapcsolódni vágyók körében a belföldi települések közül a főváros, Eger, valamint a fürdővárosok iránt a legnagyobb az érdeklődés. Budapesten 90 százalékos, Egerben 98 százalékos, Hajdúszoboszlón 84 százalékos a foglaltság, Visegrádon és Egerszalókon pedig már csak néhány szoba elérhető.