Gazdaság

Szijjártó Péter: Újabb lehetőség a fiataloknak, hogy jó fizetéssel tudjanak elhelyezkedni

Szolgáltató központot nyit Budapesten a Ubiquity Global Services+VIDEÓ

Szolgáltató központot nyit Budapesten az amerikai Ubiquity Global Services jövő februárban, ezzel 200 új munkahelyet hoz létre - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

szijji
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (k), Matt Nyren, az Ubiquity Global Services alapítója és elnöke (j), valamint Papp István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) üzletfejlesztési elnökhelyettese beszélget a cég beruházásáról tartott sajtótájékoztató után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2016. október 11-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán

A miniszter a digitális fejlődés világgazdasági jelentőségét hangsúlyozva kiemelte: a négy éve alapított vállalat a legújabb generációs technológiák alapján nyújt üzleti szolgáltatásokat.

Nagy verseny volt a régióban a beruházásért, de a vállalat végül Magyarországot választotta első jelentős európai ügyfélszolgálati központjának helyszínéül - közölte Szijjártó Péter.

Ez újabb lehetőség a magyar fiataloknak, hogy magas hozzáadott értéket képviselő, jó fizetéssel járó munkahelyen helyezkedjenek el - tette hozzá.

A Ubiquity Global Services a többi között pénzügyi és informatikai területeken nyújt többnyelvű üzleti szolgáltatásokat, az Amerikai Egyesült Államokban és Ázsiában összesen több mint 2000 embert foglalkoztat.

Szijjártó Péter jelezte, abban is megállapodtak a vállalattal, hogy az ügyfélszolgálati központ létrehozása az első lépés, további beruházások várhatók akár Budapesten, akár vidéki nagyvárosokban.

A miniszter elmondta: az autóipar után a szolgáltató központok ágazatába érkezik a legtöbb beruházás Magyarországra. Már 90 szolgáltató központ működik, amelyek több mint 40 ezer embernek adnak munkát.

A magyar-amerikai gazdasági együttműködés továbbra is sikertörténet - fogalmazott Szijjártó Péter,

ismertetve, hogy 1650 amerikai vállalat több mint 100 ezer embernek ad munkát Magyarországon.
Ebben az évben ez a 13. amerikai beruházás, amely a beruházás-ösztönzési rendszeren keresztül érkezett Magyarországra, és a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) további 13 amerikai céggel tárgyal - közölte a miniszter.

Matt Nyren, az Ubiquity Global Services alapítója és elnöke kiemelte, hogy a vállalat sok tudásalapú szolgáltatással foglalkozik.

Elsősorban a szakemberkínálat, a nyelvtudás, és a mérnöki tudományok területén meglévő erős egyetemi képzések miatt választották Budapestet. Az új központ vezetőinek kiválasztását már elkezdték, ezután választják ki a munkatársakat - közölte.

A vállalat elnöke kitért arra is: a HIPA nagyban segítette döntésük előkészítését, és most is támogatja a tevékenységük szervezését.

Objektum doboz