Gazdaság
Szigorítás a végrehajtói rendszerben
A Fidesz, a KDNP és a Jobbik támogatta az indítványt, az MSZP azonban nem. Trócsányi László hangsúlyozta, hogy a végrehajtáshoz kapcsolódó közfeladatok ellátása a javaslat alapján közvetlen állami felügyelet alá kerül azzal, hogy azokat a kar egy szervezeti egysége, a hivatal útján látja el, amelynek vezetőjét az igazságügyért felelős miniszter nevezi ki.A végrehajtás közfeladat, de a jelenlegi rendszerben nem hatóság, hanem erre felhatalmazott, nyereségorientált magánirodák végzik. A szervezetrendszerre vonatkozó szabályok fogyatékosságait a tisztán „állami” és a tisztán „magánosított” végrehajtás közötti átmeneti megoldás orvosolhatja, amely a kettő előnyeit, és nem hátrányait ötvözi – mutatott rá a távirati iroda tájékoztatása szerint.
A végrehajtói kinevezés a jövőben nem határozatlan, hanem meghatározott időre, hét évre szól majd. A végrehajtóknak és a végrehajtó-helyetteseknek – ha ezzel nem rendelkeznek – 2022-ig jogi diplomát kell szerezniük, és közben folyamatosan igazolni kötelesek tanulmányi előremenetelüket – ismertette Trócsányi László.
Jelenleg a végrehajtói irodának gazdasági társaságok és nem végrehajtó természetes személyek is tagjai lehetnek. A javaslat alapján a jövőben a végrehajtói irodának kizárólag végrehajtó tagjai lehetnek, másrészt a végrehajtási tevékenységen kívül az iroda üzletszerű gazdasági tevékenységet nem folytathat.