Gazdaság
Szerdán feltárul a GDP-adatok titka
Hétindító. A héten a Fed kamatpályájára figyelnek a piacok
Magyarországon gazdag hétnek nézünk elébe, több fontos kérdésre is választ kapunk – nyilatkozta lapunknak Nyeste Orsolya, az Erste Bank senior makrogazdasági elemzője. Emlékeztetett, hogy a magyar gazdaság teljesítménye az idei harmadik negyedévben 4,8 százalékkal, naptárhatással kiigazítva még nagyobb mértékben, öt százalékkal bővült. Hogy ez a kimagasló eredmény pontosan miből állt össze, a szakértő elmondta: erre a szerdán napvilágra kerülő harmadik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) adatok részletes bontása ad választ. Véleménye szerint a növekedéshez a legtöbb nemzetgazdasági ág hozzájárult, legnagyobb mértékben talán a piaci alapú szolgáltatások. Mint azt korábban megírtuk, a Morgan Stanley a magyar hazai össztermék idei növekedési ütemére szóló előrejelzését 4,6 százalékra, 2019-re adott növekedési becslését 3,8 százalékra javította a korábbi 4,4 és 3,7 százalékos növekedési mértékről. Nyeste Orsolya jelezte, hogy szintén szerdán a legfrissebb kiskereskedelmi adatokat teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ezután csütörtökön a legújabb ipari adatok érkeznek.
Külföldön a tengerentúlra kell tekinteni elsősorban – hívta fel a figyelmet az elemző. Az Amerikai Egyesült Államokban ma hozzák nyilvánosságra a feldolgozóipari menedzserindex adatait, ahol a szakma enyhe javulást vár. Szerdán átfogó munkapiaci adatok érkeznek, kiderül, mekkora a munkanélküliségi ráta a nem mezőgazdasági foglalkoztatottak körében. A piac leginkább erre vár – véli az elemző. Ez abból a szempontból is fontos, hogy az amerikai központi bank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) kamatpályája hogyan fog mozogni, és meddig emelik a makroadatokat.
Az Európai Unióban a novemberi szolgáltatóipari és beszerezési indexek jelennek meg a héten. Ezekről elmondta, hogy előzetes adatok már vannak, így nagy meglepetésekre nem számítanak. Németországban az októberi ipari termelési adat pénteken lesz ismert. Az elemző hangsúlyozta: meghatározó, hogy mi történt a G20-csúcson a hétvégén, illetve az OPEC e heti ülése is hatással lehet a piacokra.