Gazdaság

Szeptemberben sokat javult a foglalkoztatás

Több mint tíz százalékkal csökkent az álláskeresők száma az elmúlt egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 341,7 ezer álláskereső szerepelt, csaknem negyvenezerrel kevesebb, mint 2014 szeptemberében.

Az NFSZ honlapján közölte, hogy az elmúlt tíz év szeptemberi hónapjait vizsgálva sosem volt még ilyen alacsony az álláskeresők száma. A múlt hónapban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 7,7 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 4,9 százalék. Összesen 59,5 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken. Az új belépők száma egy év alatt 5,8 százalékkal esett vissza. Az álláskeresők 29 százaléka – összesen száztízezer ember – tartósan, vagyis több mint egy éve keresett már munkát, ami 3,3 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Mint azt a távirati iroda közölte, szeptemberben 165,2 ezer álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 32,5 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők több mint fele (51,7 százalék) semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott. A foglalkoztatók összesen 67,8 ezer üres álláshelyet jelentettek be, ezek 72 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 49,3 ezer volt, amelynek túlnyomó része a közfoglalkoztatáshoz tartozott.