Gazdaság
Százhetvenezer forintot hozott a háztartásoknak a rezsicsökkentés
A kormány intézkedései átlagosan huszonöt százalékkal szorították vissza a gáz, az áram és a távhő árát
A határozott lépéseknek köszönhetően jelentősen javult a hazai háztartások helyzete. A kormány továbbra is stratégiai ágazatként kezeli az energetikai szektort.
A fizetésekhez viszonyítva a magyar családoknak volt a legdrágább a gáz és az áram ára az Európai Unióban a Fidesz-kormány előtt. A családok jövedelmük negyedét – a szegényebbek pedig a felét – költötték rezsire. A külföldi kézre került közműszolgáltatók révén, baloldali–liberális kormányzati támogatással több mint ezermilliárd forint profitot vittek ki az országból. A 2010-es kormányváltás után – lezárva a folyamatos energiaár-emelések korszakát – az egyik első döntés a rezsiköltségek befagyasztása volt, s ez 2013-ban és 2014-ben két számjegyű rezsicsökkentéssel folytatódott. A kormány intézkedései átlagosan huszonöt százalékkal szorították vissza a gáz, az áram és a távhő árát. Ennek eredményeként a családok a rezsicsökkentés kezdete óta több mint ezermilliárd forintot takarítottak meg Magyarországon. A határozott lépéseknek köszönhetően a magyar háztartások helyzete uniós összevetésben is jelentősen javult, mára – az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) adatai szerint – hazánkban a harmadik legalacsonyabb az áram és a második legalacsonyabb a földgáz ára – 2012 óta az áram, a gáz és a távhő ára közel negyedével csökkent. A Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) adatai alapján míg 2012-ben egy kWh áram ára 49,7 forint volt, addig – a rezsicsökkentés következtében – 2014 szeptemberére 37,45 forintra csökkent a lakossági átlagár. Amíg 2012 januárjában egy köbméter földgáz 151,82 forintba került, ma mindössze 114,09 forint a földgáz köbméterenkénti lakossági átlagára.
Több más közszolgáltatás díja is mérséklődött. A vízdíj tizedannyiba kerül, olcsóbb lett a szemétszállítás, a szennyvíztisztítás, a palackos gáz, valamint a csatornaszolgáltatás díja is, továbbá tizedével csökkent a kéményseprési díj. A rezsicsökkentéssel egy háztartás évente mintegy százhetvenezer forintot takarít meg. Ennek köszönhetően a be nem fizetett számlák száma és összege is csökkent. Az elmúlt években a harminc napon túli hátralékok negyven-ötven százalékkal mérséklődtek az egyes szolgáltatásoknál. A kormány célja az intézkedések eddigi eredményeinek megőrzése. A paksi atomerőmű kapacitásának hosszú távú fenntartása és bővítése is az olcsó áram és a hazai villamosenergia-ellátás garantálását és megerősítését szolgálja. A kormány stratégiai ágazatként kezeli az energetikai szektort, ezért a lakossági ellátásbiztonság, valamint a rezsicsökkentés hatásainak hosszú távú megőrzése érdekében jelentős mértékben növelte az állami vagyont az energia területén.
Méltányos közműdíjak
A Főgáz Zrt. megvásárlásával és az NKM Nemzeti Közművek Zrt. létrehozásával, a nemzeti érdekeket megvédve, sikerült méltányos szinten tartani a magyar fogyasztók közműdíjait. A Nemzeti Közművek négy és fél millió lakossági és versenypiaci ügyfél biztonságos és folyamatos földgáz- és villamosenergia-ellátását biztosítja. A társaság működésével nőtt a hazai ellátásbiztonság, valamint az ügyfélkiszolgálás egyszerűbb, gyorsabb és elérhetőbb lett azáltal, hogy a fogyasztók áram- és földgázszolgáltatással kapcsolatos ügyeiket egy helyen intézhetik.
Kevesebb a tartozás
Nagyjából a felére csökkent a számlatartozások összege a rezsicsökkentési intézkedéseknek köszönhetően. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal 2016 decemberében összesen 1,8 millió be nem fizetett számlát tartott nyilván. A késedelmek közül csak a harminc napon túliak tekinthetők fizetésképtelenségnek betudható díjhátraléknak, az annál kevesebb ideje fennálló kintlévőségek oka inkább a fogyasztó feledékenysége, s ebbe a kategóriába tartozik több mint 780 000 számla. Bár a négyéves periódust tekintve jelentősen csökkent a be nem fizetett számlák száma és a tartozás összesített állománya, a kétéves összehasonlításban megtorpanás látszik, ugyanakkor látványosan folytatódott a távhő-kintlévőségek állományának csökkenése.
Tovább nő a Nemzeti Közművek ügyfélköre
Sikeres visszaállamosítás
A napokban kapják első számláikat a háztartások, amelyeket az állami energiaszolgáltató, a Nemzeti Közművek Zrt. állít ki. A szervezet létrehozásával befejeződött a gázpiac és részben az áramszolgáltatás visszaállamosítása. A folyamatot a 2013–2014-es rezsicsökkentés alapozta meg, amelynek keretében bő negyedével lett olcsóbb a háztartási energia. Jelenleg pedig az állami tulajdon az alacsony árszint fenntartását szolgálja. A következő hónapokban is nő a Nemzeti Közművek Zrt. ügyfélköre, miután az ősszel a Magyar Telekom vonul ki az árampiacról. Az utóbbi években kialakult árszint mellett a telekommunikációs cég ugyanis már nem tud vonzó alternatívát kínálni.
Ügyfelei népes táborhoz csatlakoznak, hiszen tavaly decemberben a Démász áramszolgáltató, 2014 tavaszától 2016 őszéig pedig az összes gázszolgáltató átadta lakossági ágazatát az államnak. Ezt kezdetben a Nemzeti Közmű szolgáltató irányítása alatt álló Főgáz működtette tovább, s a rendszer egységesítésére idén júniusban alakult meg a Nemzeti Közművek Zrt. Az állami cég 3,4 millió ügyfelet lát el a gázpiacon és nyolcszázezret az elektromos szolgáltatás területén.
Az állami rezsi- és bürokráciacsökkentéssel mindenki jól jár
Önmagán is spórol a kormány
Tavaly január elsejétől az állampolgárok bürokratikus terheinek csökkentéséből a NAV is kiveszi a részét, az adóhivatal így már csaknem másfél millió magánszemély adóbevallását tölti ki. Az állami rezsicsökkentés a vállalkozásokat is kedvezően érinti. Tavaly óta húsz hatósági eljárás díja szűnt meg, kiemelendő az adóhatósági igazolás, a cégiratok kiállítása (cégkivonat, cégmásolat, cégbizonyítvány), illetve az üzlet működési engedély és az egyéni vállalkozói igazolványok kiadása.
Éves szinten nyolcszázezer eljárás vált ingyenessé, ami két és fél milliárd forint megtakarítást jelentett a vállalkozóknak. A második ütemben, 2017 márciusában vált ingyenessé többek között a cégbejegyzés és közzétételi költségtérítés (egyéni cég, bt., kkt., kft.), az egyéni vállalkozók adatainak igazolása a hatósági nyilvántartásból, valamint az anyakönyvi kivonat kiállítása. Ez hozzávetőlegesen százhetvenötezer eljárás, amely újabb kétmilliárd forint megtakarítást jelent évente.
Tématámogatás. Készült Magyarország Kormánya támogatásával