Gazdaság

Száz hektáron újabb ipari park létesül Szekszárdon, új elkerülő út is épül

Modern Városok Program

Új ipari parkot hoznak létre Szekszárdon a Modern Városok Program 6,5 milliárd forintos támogatásával, az ehhez szükséges százhektáros terület csaknem felét már megvásárolta a Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. – közölte a város polgármestere az MTI-vel.

Ács Rezső elmondta: a tolnai megyeszékhely keleti határában tervezett ipari park területén 2018 első felében kezdődik a közművesítés. Ennek részeként új, Szekszárdot elkerülő út is épül a tehergépjármű-forgalomnak. Hozzátette: az önkormányzat a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel együttműködve keresi a lehetséges befektetőket, a város a feldolgozóipari, könnyűipari, illetve a szolgáltatásban működő cégeket részesíti előnyben a betelepedésnél. Emellett számítanak a paksi atomerőmű bővítésében részt vevő beszállítók megjelenésére. Fejlesztik a jelenlegi, 2008-ban kialakított, ötvenhektáros ipari parkot is. Bálint Zoltán, az üzemeltető Szekszárdi Ipari Park Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program mintegy ötszázmillió forintos forrásából járdát építenek, bővítik az elektromos kapacitást, és több üzemcsarnokot építenek összesen körülbelül két-háromezer négyzetméteren. Az ipari parkban, ahol 29, többségében kis- és közepes vállalkozás tavaly 509 ember foglalkoztatásával 25 milliárd forint árbevételt ért el, jelenleg 2,5 hektárnyi terület hasznosítható szabadon.