Gazdaság
Szaunamestereké a jövő, érdemes szakmát tanulni
A digitalizáció előre haladtával a modernizáció és a bürokráciacsökkentés következtében eltűnnek bizonyos foglalkozások, és új, jövedelmező pályák születnek

– Idén először rendezte meg a szaunázók hétvégéjét a Magyar Fürdőszövetség a hónap elején, a múlt hét végén pedig nemzetközi versenyt rendezett hazánk, szintén a szaunakultúra jegyében. Honnan a megnövekedett kereslet erre a szolgáltatásra?
– Az elmúlt időszakban egyre nagyobb igény mutatkozott arra, hogy a szaunázás ne arról szóljon, hogy úszás után az ember bemegy a kabinba, majd küzd az életéért, hanem tapasztalja meg ennek a szolgáltatásnak a valódi lényegét. Ez komplex program, amit ha a vendég szaunamesterrel vesz igénybe az értorna mellett számos pozitív élettani hatást tapasztal, erősödik az immunrendszere, légútjai tisztulnak.
– Miben nyújt mást a professzionális használat?
– A szaunázás különleges élményét jelenti, ha képzett szaunamester által vezetett szaunaprogramon veszünk részt. Maga a program negyedórás, és a szaunában zajlik, ahol a mester végig bent van a vendégekkel. A program elsődleges célja a szaunázás jótékony hatásainak maximalizálása.
– Fiatal foglalkozás a szauna- mestereké?
– Nagyon, tíz évvel ezelőtt még nem igazán tudtuk, mi ez a szakma. Az európai szaunareneszánsz gyökereit Észak-Olaszországban találhatjuk – onnan indult el a szauna- mesterség új megközelítése 2007-ben. Hiszen ennek a foglalkozásnak is lépést kellett tartania a gyorsan növekvő kereslettel, így rohamosan fejlődött. Az egészségtudatosságnak megfelelően a szaunában megjelentek a természetes illatok, az aromaterápia.
– Szükséges előképzettség ehhez a szakmához?
– Magyarországon három komolyabb szervezet foglalkozik képzéssel. Nem kritérium az előképzettség, de általában olyan emberek jelentkeznek, akik korábban valamilyen formában kapcsolatban álltak a szakmával. A mester komoly fizikai munkát végez a szaunában, amely erősen megterheli a szervezetét. Az üzemorvosoknak is fel kellett készülni arra, hogy megjelent ez a foglalkozás, így komolyabb vizsgálatokra is el kell küldeni a jelentkezőket. A kardiológiai vizsgálat kifejezetten fontos az alkalmasság szempontjából. Egy ideig döntően úszómesterek vagy wellness- és spa-menedzserek jelentkeztek szau- namesternek, de mára kezd bővülni a kör. Jól fizető szakmáról van szó, nagy kihívás a hazai szállodaiparnak itthon tartani a végzett szakembereket.
– Tíz éve még nem létezett ez a szakma, amely most már virágzik. A digitalizáció előre haladtával, a bürokráciacsökkentésnek köszönhetően egyes foglalkozások eltűnnek, itt pedig megjelenik egy új mesterség.
– Igen, és a vendégforgalom szempontjából kifejezetten jövedelmező tevékenységről beszélünk, hiszen a szaunamester motivált saját területén, elhivatott a munkájában. Egy pénztáros vagy banki alkalmazott, nem feltétlen olyan munkát végez, amit szabadidős tevékenységként is űzne.
– Bizalmi munkakörről beszélünk ezek szerint. Milyen tulajdonságokkal kell rendelkezzen egy szaunamester?
– Ügyfélkapcsolati munkatársként szorosan kötődik a vendéghez, törzsvendégteremtő erővel bír, így nagyon fontos megfelelő képzettsége és emberbarát, vendégorientált szemlélete, empatikus, intelligens és felvilágosult hozzáállása. Mindent tudnia kell fürdőjéről, kulturális, történelmi, helyismereti kérdésekben egyaránt. Sokszor mennek vissza a vendégek a szaunamester személye miatt egy adott fürdőbe. Ez a vendégkör az átlagnál többet költ. A szaunás vendégek képesek elmenni az ország másik pontjába is egy sztár szaunamester miatt, így már szállóvendégeknek számítanak, jóval többet fizetnek, mint egy normál gyógyfürdő-szolgáltatásért. Míg a fürdők kültéri része időjárásfüggő, a komolyabb szaunás programok ősszel indulnak, és ma már saját közönséget vonzanak.
– A szaunázók hétvégéjét először rendezték meg hazánkban ebben a hónapban.
– A Széchenyi-kártya megtette hatását ebben a fürdőszektorban is. Korábban az volt a jellemző, hogy a családok egy évben egyszer mentek el egy wellnesshétvégére, ma már többségében figyelnek a munkarend átszervezéséből adódó hosszú hétvégékre, és a belföldi szállodákban ilyen jellegű szolgáltatásokat vesznek igénybe. A szaunázás napi programból hétvégivé nőtte ki magát. Egy igazán jó szaunaprogram felépítése nem egyszerű – meg kell találni az egyensúlyt az egyes hatások, funkciók között, ami egy hatalmas szaunában negyed órában nem egyszerű feladat. Erről szólnak a szaunamester-bajnokságok, amelyek támogatják, segítik és inspirálják a mestereket a fejlődésben.
– Mire van szükség a tovább- lépéshez?
– Elsősorban az infrastruktúra bővítésére, mert egyelőre nagyon kevés a profi programra alkalmas szauna. De a jelentős fejlődés és a dinamikusan növekvő kereslet hatására egyre több szálloda, fürdő tervezi új, korszerű szaunák építését.