Gazdaság

Szárnyashajók járnak a vizes-vb ideje alatt

Tizenkét új kikötő létesült a Dunán a világbajnokság zökkenőmentes lebonyolítása érdekében, a Mahart megújította a flottát, és húszpercenként közlekednek a vízi járművek

Együttműködési megállapodást kötött a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. a Mahart Passnave Kft.-vel, hogy a vizes-vb ideje alatt a személyhajók tehermentesítsék Budapest közlekedését. A rendezvényt követően pedig az új kikötők tovább működnek.

hajózás 20170627
A rendezvény  a hajózásnak is lökést adhat (képünk illusztráció) (Fotó: Varga Imre)

A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a júliusi vizes világbajnokságnak, amely alatt a Mahart hajói szállítják a verseny helyszíneire Budapesten az érdeklődőket – közölte tegnap Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára. A hajók húszpercenként közlekednek, a forgalomba a Mahart gyors járású szárnyashajói is bekapcsolódnak.

Az államtitkár hozzátette, tizenkét új kikötő létesült, s az esemény után a kikötők egy részét a budapesti és a Dunakanyar menti menetrendi hajósközlekedésben lehet igénybe venni, azaz a létesítmények hosszabb távon is hasznosulnak. Elmondta azt is, hogy időarányosan minden munkával készen állnak az ország történetének eddigi legnagyobb, tizennyolc nap múlva kezdődő sporteseményének lebonyolításához.

Szántó Éva, a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte, hogy a kikötők alkalmasak lesznek egyidejűleg több hajó fogadására. Varga Csaba, a Bp2017 Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsere elmondta, hogy másfél éve kezdték a rendezvény hajós kiszolgálásának tervezését, korszerű és gyors közlekedést biztosítanak az ide látogatóknak. Négy kikötő a Dagálynál, három kikötő a Margit-szigeten, egy a Batthyány téren, két kikötő a Vigadó téren, illetve egy-egy a Műszaki Egyetem előtt és a Müpa előtt létesült, és P+R parkolókat is építettek.

Spányik Gábor, a Mahart ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy a flotta átalakítására nyolcszázmillió forintot költöttek. A cég tizennyolc hajóval vesz részt a forgalomban, ezek közül tizennégyet újítottak fel: ezek euro5 és euro6 környezetvédelmi normának megfelelő motorokkal rendelkeznek, a járműveket új kommunikációs berendezésekkel szerelték fel, így például az utasok képernyőn követhetik figyelemmel a világbajnokság versenyeit. A cég felújította a Budapest rendezvényhajót, ezenkívül tizenkét, egyenként kétszázötven személyes jármű közlekedik a rendezvény helyszínei és a fővárosi kikötők között, és öt szárnyashajót működtet a Mahart a világbajnokság ideje alatt.

Az ügyvezető közölte, jelenleg harminc hajó képezi a flottát. Mivel a nemzetközi forgalom fenntartása – Budapest–Bécs – a hosszú menetidők miatt nem volt fenntartható, a Mahart a szárnyashajókat is a belföldi útvonalakra irányította. Ennek köszönhetően a szezonban naponta közlekednek szárnyashajók Budapest, Visegrád és Esztergom között, egy óra tízperces menetidővel. A tervek között szerepel továbbá, hogy egy-két éven belül Komárom és Komarno is a célállomások között szerepeljen. Ezenkívül a Duna másik oldalán található szlovák településen – Lábatlan közelében – szeretnének új szárnyashajó-kikötőt létesíteni, hogy a magyarlakta területek közelebb kerüljenek folyami úton a fővároshoz.