Gazdaság

Számvevők tanácskozása

Hasonlóak a kihívások a régió államaiban

Kétnapos konferencia kezdődött tegnap Budapesten, ahol a visegrádi országok, valamint Szlovénia, Ausztria és Horvátország számvevőszéki vezetőinek részvételével.

A meghívott országok legfőbb ellenőrző intézményei között példamutatóan szoros együttműködés jött létre az elmúlt két és fél évtizedben – emelte ki tegnap Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Hozzátette, hogy az ebből fakadó tapasztalatcsere segíti a felkészülést közös kihívásokra. A kooperáció szorosabb együttműködést tesz lehetővé a hasonló gazdasági, társadalmi és kulturális hátterű országok számvevőszékei számára, hiszen munkájuk során hasonló kihívásokkal szembesülnek. A V4+2 együttműködés céljai között szerepel a külső ellenőrzéssel kapcsolatos közös területek és a kapcsolódó problémák feltárása, közös megoldások keresése, az Európai Unió kapcsolattartó bizottságában közös álláspont kialakítása, valamint összekötő szerep betöltése a V4+2-es országok és az EU-tagjelölt országok számvevőszékei között. A részt vevő számvevők a tapasztalatcserén túl az elmúlt huszonöt évben több közös projektben is együttműködtek, többek között kooperatív ellenőrzéseket is folytattak. Napirendre kerül az állampolgárokkal való kapcsolattartás és hatékony kommunikáció, a fenntartható fejlődéssel kapcsolatos célok megvalósításának ellenőrzése, a kormányzati és számvevőszéki kapacitások mérése és azok hozzájárulása a jól irányított államhoz.