Gazdaság

Szakmai együttműködés szükséges a sikerhez

Európai uniós szinten is példaértékű az agrárszervezetek összefogása

A Magosz július 15-ig benyújtja a nyilvántartásba vételi kérelmet, hogy az együttműködés résztvevői- vel hivatalosan is elindulhasson a november 3-ra kitűzött kamarai választásokon.

Jakab István 20170706
Jakab István: Fontos a szövetség (Fotó: Katona László)

Együttműködési megállapodást kötött tegnap Budapesten tizenhét agrárszervezet a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetségével (Magosz) arról, hogy szövetségben indulnak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara novemberi választásán. Az eseményen Jakab István, a Magosz elnöke hangsúlyozta, hogy az agrárélelmiszer-gazdaság képviselőinek összefogása uniós szinten is példaértékű lehet. Jelentős kihívásnak nevezte többek között a vízgazdálkodást is, hiszen – mint fogalmazott – érdemi mezőgazdasági termelés öntözés nélkül ma már nem folytatható Magyarországon. Kiemelte, a világpiacon csak jól szervezett szakmai együttműködéssel lehet sikeresen megjelenni, ezért nemcsak a termelők, hanem a kereskedők és a feldolgozók képviseletére is szükség van. A Magosz elnöke felidézte, hogy az aláírt megállapodás az öt éve kezdődött együttműködés folytatása, amelyet akkor tizenkét szakmai szervezet kötött. A szervezet július 15-ig benyújtja a nyilvántartásba vételi kérelmet, hogy az együttműködés résztvevőivel hivatalosan is elindulhasson a november 3-ra kitűzött kamarai választásokon – közölte Jakab István. A megállapodást a Baromfi Terméktanács, a Magyar Biokultúra Szövetség, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége, a Magyar Díszkertészek Szövetsége, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége, a Magyar Dohánytermelők Országos Szövetsége, a Gabonatermesztők Országos Szövetsége, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Hangya Szövetkezetek Együttműködése, a Országos Erdészeti Egyesület, a Kisgazda Polgári Egyesület, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület, a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet, a Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács, valamint a Magyar Állattenyésztők Szövetsége írta alá.