Gazdaság

Stagnálás és alacsony forgalom a tőzsdén

Részvénypiac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX minimális, 5,82 pontos, 0,02 százalékos emelkedéssel, 36 192,13 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest – adta hírül a távirati iroda.

Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az M1-en kiemelte, igazi nyári pénteki hangulat volt a magyar tőzsdén, a BUX-index gyakorlatilag stagnált, a forgalom alacsony volt, a szokásosnak nagyjából a fele. Rámutatott arra, hogy pénteken a devizapiacon a forint erősödött a csütörtöki jelentős gyengülés után, péntek délután már több mint egy forinttal kevesebbet, 323,38 forintot kellett adni egy euróért. A Mol 12 forinttal, 2814 forintra erősödött, 545,0 millió forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 45 forinttal 9985 forintra csökkent, forgalmuk 3,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2,50 forinttal, 402,50 forintra nőtt, forgalma 37,1 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama öt forinttal, 5315 forintra esett, a részvények forgalma egymilliárd forintot ért el.
A kis-és közepes papírok indexe, a BUMIX 3711,98 ponton zárt tegnap.