Gazdaság

Sok munkalehetőséget kínál a magyar söripar

Növekvő fogyasztás várható a meleg nyár, a labdarúgó-Európa-bajnokság miatt

Javuló sörpiaci mutatók, átalakuló fogyasztói szokások – a söripar lassan magához tér a 2013-as visszaesés után, értékesítési volumene azonban még nem éri el a három évvel ezelőtti maximumot.

sör 20160523
Szinte valamennyi kategóriában nőtt tavaly az eladott sör mennyisége (Fotó: MH)

Ismét javult az söripar helyzete az elmúlt esztendőben – derült ki a Magyar Sörgyártók Szövetségének (MSSZ) 2015-ös évi jelentéséből. Az MSSZ tagjainak – Dreher Sörgyárak Zrt., a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt., a Borsodi Sörgyár Kft.; továbbá két adatszolgáltató, a Pécsi Sörfőzde Zrt. és a Carlsberg Hungary Kft. – adatai szerint a belföldi sörértékesítés négyszázalékos eredménye mellett a saját termelés is egy százalékkal javult a tavalyi évhez képest. Az export aránya hatszázalékos csökkenést mutat, az import viszont huszonhat százalékkal emelkedett egy év alatt, de aránya a teljes értékesítéshez képest tíz százalék körül maradt. Az adatokból megállapítható, hogy mind a prémium, mind pedig a szuper prémium kategória eladási statisztikái javultak, úgyszintén a saját márkás sörökből is több fogyott. Visszaesés csak a középkategóriás és az alkoholmentes sörök terén észlelhető. Az iparág 2013-ban tapasztalható nagymértékű visszaesése, amelyet a jövedéki adó emelése miatti árnövekedés okozott, látszólag a múlté: a két ével ezelőtti kétszázalékos iparági növekedés tavaly már megduplázódott. Ez az adat azonban csak a növekedésre jellemző, az értékesítés volumene még elmarad a 2013-as szinttől. Három évvel ezelőtt a hazai sörfogyasztást 6,4 millió hektoliterben határozta meg a Központi Statisztikai Hivatal, míg a friss adat a növekedéssel együtt haladja meg a 6,1 milliót.

A jövő évi költségvetés és a nemrég bejelentett adócsomag nem érinti az alkoholos termékek jövedéki adójának emelését, ami a söriparnak pozitív hír. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy amikor nem növekedett a jövedéki adó mértéke, akkor a sörforgalom és az iparág adóbefizetése gyarapodott, míg jövedéki adóemelés következtében csökkent a forgalom, és az államkasszába történő adóbefizetés mértéke is csak kismértékben nőtt. Ennek megfelelően az adatszolgáltató sörgyárak 4,6 milliárd forinttal több adót és járulékot fizettek be a költségvetésbe, mint 2014-ben.

Külön ki kell emelni az ágazat munkahelyteremtő erejét. A nemzetgazdasági foglalkoztatottság 0,05 százalékát adta 2015-ben, de az iparág sajátossága miatt a közvetlen dolgozók mellett munkát jelent huszonöt-harmincezer munkavállalónak, akik a sörgyártás valamilyen fázisához kapcsolódnak. A kis- és nagykereskedelemben, valamint a vendéglátásban a sörrel kapcsolatos munkakörök száma még ennek is a többszörösére rúg. A MSSZ becslése szerint minden tíz, a söriparban foglalkoztatott munkavállaló további hetvenegy főnek biztosít munkalehetőséget.

A MSSZ jelentése bizakodó az idei esztendőt illetően. Egyrészt meleg nyárra számíthatunk, ami számottevő hatással van a fogyasztásra, másrészt közeleg a nyári labdarúgó-Európa-bajnokság, amelyen végre a mieinknek is szurkolhatunk.


Üdvözlendő, hogy a jövő évi csomagból kimaradt a jövedéki adó emelése

2 perces interjú: Pálfalvi Márta, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. kommunikációs igazgatója

- A Heinekennél is érezhető az iparág növekedése?

- Egyértelműen. Az eladási statisztikák javulnak, és a fogyasztói szokások is átrendeződtek: szűkül a közép árkategóriás sörök piaca, és egyre jobban fogynak a prémium és az olcsóbb kategóriás italok.

- Minek tulajdonítja a piaci az átrendeződést?

- A fogyasztók árérzékenysége az oka az olcsóbb kategória növekedésének, és a diszkontokban értékesített saját márkás sörök forgalma is nő. A prémium kategória térnyerését az indokolja, hogy egyre népszerűbbek a cseh sörök, amelyek döntő többsége ebbe a kategóriába tartozik.

- Az iparág elmúlt kétéves teljesítménye a 2013-as szinthez képest valódi növekedés?

- Még mindig nem sikerült kiheverni az akkori visszaesést, a söripar a most tapasztalható növekedés ellenére még nem érte el az akkori mutatókat.

- A MSSZ éves jelentése kedvező a sörgyárak munkaerőpiaci adatait illetően. A cégüknél hogy alakulnak ezek a mutatók, visszaesés vagy javulás látható?

- A mi mutatóink stagnálnak, az alkalmazotti létszámunk továbbra is ötszáztíz fő körül mozog. Az eladási adatok alakulását tehát nem követte a munkavállalók számának változása.

- A következő évi adócsomagból kimaradt az alkoholtermékek jövedéki adójának emelkedése. Mekkora esélyt lát arra, hogy ezt pótolják? És ez hogy érintené az iparágat?

- Bízunk abban, hogy nem lesz változás, mivel bebizonyosodott, hogy ez az ágazat nem bír el további adóterheket, ezek negatívan befolyásolják a forgalmat. A hazai gyártók egyértelműen vesztesként kerülnének ki egy ilyen változásból, ez pedig senkinek nem érdeke.