Gazdaság
Soha nem dolgoztak még ennyien Németországban, mint idén
Munkaerőpiac
A wiesbadeni szövetségi statisztikai hivatal tegnap közzétett felmérése szerint a foglalkoztatottak száma elérte a 44,2 milliót, az első negyedévhez képest 475 ezerrel, a múlt év első negyedéhez viszonyítva pedig 664 ezerrel emelkedett. A növekedés mögött kizárólag az alkalmazottak számának emelkedése áll, mert az önálló foglalkozásúak és az őket segítő családtagok száma 0,6 százalékkal 4,3 millióra csökkent. A szolgáltatószektorban, az iparban és az építőiparban nőtt, a bankoknál és a biztosítótársaságoknál 1,3 százalékkal visszaesett a foglalkoztatottság. A teljes munkamennyiség azonban egyre inkább felaprózódik, és nagy a részmunka aránya. A második negyedévben minden kereső összesen 321,2 órát dolgozott, 28 órával kevesebbet, mint az év első három hónapjában. Ebben a szezonalitás is szerepet játszott, az idén a húsvéti ünnepek teljes egészében a második negyedévre estek.