Gazdaság
Sikerült egyezségre jutni az ötszázmilliárd forintos vitában
Kilenc új átkelő nyitását támogatják a kormányok a magyar–román határon

Megállapodott a kormány az Európai Bizottsággal (EB) hogy a vitás kérdést nem bíróságon, hanem a nézeteltérést félretéve, megegyezéssel rendezik az aszfaltügyben – jelentette be tegnap Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter és Corina Cretu, az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa közös tájékoztatóján, Makón. Lázár elmondta: a biztos rendkívül előnyös, nagyvonalú ajánlatot tett, amelyet hétfőn a kormány megtárgyal, és valószínűleg el is fogad.
Az úgynevezett „aszfaltkeverőügy” miatt a bizottság 2013 decemberében leállította 573 millió euró, azaz 177 milliárd forint kifizetését Magyarország számára. A bizottság ugyanis versenykorlátozónak minősítette az útépítéseknél azt a gyakorlatot, amely szerint a közbeszerzési pályázatokon a kiíró meghatározta, hogy a beruházástól legfeljebb milyen távolságra lehet aszfaltkeverő telep.
Mint azt a miniszter közölte, a 2007–2013-as uniós költségvetési ciklussal kapcsolatban hat auditügy van függőben, ezek közül a legjelentősebb az „aszfaltügy”, amely miatt mintegy ötszázmilliárd forint kifizetése áll. A miniszter a megállapodásban szereplő korrekció pontos mértékéről nem nyilatkozott, de hangsúlyozta, az ország nem veszít nettó forrást a megegyezés következtében.
Lázár János a távirati iroda tájékoztatása szerint kifejtette: Magyarország számára fontos, hogy a bizottságban a regionális fejlesztések felelőse egy román női politikus, aki megérti, hogy a határ menti régió számára nem ajándékot, hanem lehetőséget jelentenek az uniós források. A miniszter köszönetet mondott Corina Cretu segítségéért, hogy a közeljövőben megnyílhat négy határátkelőhely Magyarország és Románia között, olyan utakon, amelyek uniós forrásból épültek. Corina Cretu hangsúlyozta, hogy a három éve húzódó jogvita senki számára sem hasznos, a megállapodás a pénzügyi korrekciók szabályaival egybevág. A biztos örömét fejezte ki, hogy néhány adminisztratív lépés után az EB-nek lehetősége lesz Magyarország rendelkezésére bocsátani azokat az összegeket, amelyeket eddig visszatartott. A politikus kifejtette, támogatja a magyar–román együttműködést, hozzátéve, májusban elindulhatnak azok a két ország közötti, határ menti kapcsolatokat erősítő pályázatok, amelyek hozzájárulnak a térségben lakók életminőségének javításához. Kitért arra, hogy kilenc új határátlépési pont kialakítására lenne szükség a két ország között, olyan utak mentén, amelyek abban a reményben épültek, hogy az átadáskor Románia már a schengeni övezet tagja lesz.