Gazdaság

Sikeresen átvette a magyar OTP Csoport a Splitska Bankát

A cég nyereségesen működik Horvátországban

Átvette a horvátországi Splitska Banka céget az OTP Csoport, s ezzel jelentős előrelépést ért el déli szomszédunk piacán.

Azzal, hogy az OTP Csoport megvette a Splitska Bankát, piaci részesedése 11 százalékra nő Horvátországban – közölte tegnap Csányi Sándor, az OTP Csoport elnök-vezérigazgatója Splitben. Az OTP Bank horvátországi leánybankja, az OTP Banka Hrvatska (OBH) és a Société Générale Csoport közötti adásvételi szerződés alapján a tranzakció pénzügyi részét a hét elején zárták le. Az adásvételi szerződést a két bank 2016. december 20-án kötötte meg. Ennek eredményeként a Société Générale Csoport horvátországi leánybankjában, a Splitska Bankában a francia pénzintézet százszázalékos tulajdonrésze az OTP Banka Hrvatska kezébe került. Csányi Sándor a távirati iroda tájékoztatása szerint kifejtette: a Splitska Banka jó piaci pozíciókkal rendelkezik Horvátországban, elsősorban a turisták által kedvelt horvát tengerparton, az akvizícióval az OTP Csoport a horvát idegenforgalom fejlődéséhez, eredményeihez is hozzájárulhat. Úgy vélekedett, a turizmus és a hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztéséből a horvátországi helyi bankok is profitálnak majd. Csányi Sándor elmondta: az OTP tavalyi jó eredményei, valamint a bankcsoport mintegy nyolcmilliárd eurós likviditási tartaléka lehetővé teszi, hogy további bankvásárlásokon is gondolkodjanak, esetleg négy-öt újabb akvizíció jöhet szóba olyan országokban, ahol az OTP növelné a piaci részesedését, de lehet, hogy olyan országokban is megjelennek, ahol még nincs jelen az OTP Csoport.

Wolf László vezérigazgató-helyettes elmondta: a Banca Romaneascára a közelmúltban kötelező ajánlatot adtak be, egy szerb pénzintézetre pedig nem kötelező ajánlatot nyújtottak be. A Splitska Banka a horvát bankszektor ötödik legnagyobb szereplője, univerzális bankként a lakossági és vállalati szegmensben egyaránt aktív. Az OTP Bank 2005 óta van jelen Horvátországban, és folyamatosan nyereségesen működik.