Gazdaság

Sikeresek a vajdasági programok

A magyar kormány vajdasági gazdaságélénkítési programjának idei támogatásai elérik a negyvenmilliárd forintot, a 2017-es esztendő áttörést hozhat a vajdasági magyarság gazdasági életében – jelentette ki tegnap Magyar Levente, a Külgazdasági- és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára Szabadkán.

A távirati iroda beszámolója szerint kiemelte, hogy a tavaly elindított program eddig sikeresnek mutatkozott, a vajdasági magyarság gazdasági kilátásai és megmaradása szempontjából óriási változások történtek az utóbbi egy évben. Az első évben két pályázati körben mintegy 2400 pályázót támogattak összesen több mint négymilliárd forinttal. A harmadik kört novemberben hirdették meg, és 95 százalékos volt a sikeres pályázatok aránya, ennek alapján néhány héten belül 3799 pályázóval írják alá a szerződéseket, egy-egy pályázó átlagosan öt-hatezer eurót kap.

Néhány héten belül bejelentik annak a 38,5 milliárd forintos nagyberuházási csomagnak a nyerteseit is, amelynek keretében a következő egy évben üzemek, gabonatárolók, valamint zöldség- és gyümölcsfeldolgozók létesülnek. Ez akkora gazdasági fellendülést hozhat, amilyenre évtizedek óta nem volt példa – közölte az államtitkár. Emellett folytatódnak a földvásárlást és a falusi házak vásárlását támogató pályázatok is.